Franciaország
Macron: vége a gondtalanságnak és a bőségnek
A várható gazdasági megrázkódtatásra figyelmeztette honfitársait a francia elnök szerdán.
2022.08.24 12:20MTIVége van a gondtalanságnak és a bőségnek - figyelmeztette a várható gazdasági megrázkódtatásra honfitársait Emmanuel Macron francia elnök szerdán.
A politikus ezzel utalt "a nagy hullámvölgyre", amely az új tanév kezdetével esik egybe. Az Elysée-palotában tartott kormányülést megelőzően, amelyet kivételesen a tévé közvetített, Macron felemlegette a jelenlegi "súlyos válságok sorozatát, Ukrajnától kezdve egészen az országot sújtó aszályig. "Nagy változást élünk át" - szögezte le.
"Úgy tűnhet, hogy a pillanat, amelyet most élünk, súlyos válságok sorozatából áll, és lehet, hogy egyesek úgy látják a sorsunkat, hogy folyamatosan válságokat vagy vészhelyzeteket kell kezelnünk. A magam részéről úgy vélem, hogy amit most tapasztalunk, az inkább egy nagy felfordulás" - hangoztatta a francia elnök.
Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi helyzettel szembesülve a franciák nagy aggodalommal reagálhatnak a történtekre. Éppen ezért - hangsúlyozta, elvárja a kormánytól, hogy tartsa a szavát, és tartsa tiszteletben a nemzetnek tett kötelezettségvállalásait.
Felszólította minisztereit, hogy "az illiberális rendszerek felemelkedésével" és "az autoriter rezsimek megerősödésével" szemben legyenek "komolyak", "hitelesek", és ne engedjenek a "demagógia" kísértésének.
"Könnyű bármit és mindent megígérni, néha bármit és mindent mondani. Ne engedjünk ezeknek a kísértéseknek, ez a demagógia kísértése. Ezek a jelenségek ma minden demokráciában virágoznak, egy összetett és ijesztő világban. Mindig csábítónak tűnhet azt mondani, amit az emberek hallani akarnak, de előbb meg kell gondolnunk, és meg kell kérdeznünk magunktól, hogy ez hatékony és hasznos-e" - folytatta anélkül, hogy konkrét példákat említett volna.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


