Élelmiszerbiztonság
Ukrajnából kukoricát szállító hajó vár kikötésre Ravennában
A máltai felségjelzésű hajó augusztus 5-én az ukrajnai Csornomorszk kikötőjéből indult el.
2022.08.13 23:37MTIA viharos idő nehezíti meg az ukrajnai Odesszából tizenötezer tonna kukoricával érkezett teherhajó kikötését, amely a nyílt tengeren várakozik, és a délutáni órákban köthet ki Ravennában - közölte az olasz monopólium és vámhivatal (Adm) pénteken.
A máltai felségjelzésű hajó augusztus 5-én az ukrajnai Csornomorszk kikötőjéből indult el.
A rakományt Törökországban ellenőrizték, majd onnan az Adriai-tenger felé vette útját. A hajónak eredetileg péntek délelőtt kellett volna kikötnie. A rakományt a ravennai kikötőben a város polgármestere, Michele di Pascale, valamint Jaroszlav Melnyik Ukrajna olaszországi nagykövete várja.
A kikötéskor a rakományból az Adm szakértői mintát vesznek.
A következő Ukrajnából érkező hajót 11 ezer tonna szójával a fedélzetén augusztus 16-ra várják.
Augusztus 5-én az első négy, a többi között gabonával megrakott hajó hagyta el az ukrajnai Odessza és Csornomorszk kikötőjét. A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonna gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak. A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében biztonságos folyosókat hoztak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren.
Augusztus 7-én a dél-olaszországi Monopoli kikötőjébe érkezett meg az első hajó, fedélzetén hatezer tonna napraforgóolajjal.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06