Ukrajnai háború
Elhagyta Ukrajnát az első gabonaszállító hajó
A háború kezdete óta ez volt az első alkalom, hogy gabonaszállító indult útnak az odesszai kikötőből.
2022.08.01 12:40MTIElhagyta Odessza kikötőjét az első gabonaszállító hajó hétfő reggel - jelentette be a török védelmi minisztérium.
A 26 ezer tonna kukoricával megrakott Razoni nevű hajót augusztus másodikán Isztambulba várják ellenőrzésre, majd folytatja útját a libanoni Tripoli felé.
Az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta ez volt az első alkalom, hogy gabonaszállító indult útnak az odesszai kikötőből.
Ukrajna a világ legnagyobb gabonaexportőreinek egyike, területén jelentős mennyiségben termesztenek búzát és kukoricát. Ukrán adatok szerint az előző évi betakarításból több mint húszmillió tonna gabona vár még exportra.
A Sierra Leone-i zászló alatt hajózó Razonit további hajók követik majd.
A hírt Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért felelős ukrán miniszter is megerősítette.Kubrakov közleményében azt írta: legalább egymilliárd dollár bevételre számítanak a forgalom újraindulásának köszönhetően. Jelezte: Odessza térségében 16 másik hajó várakozik útra készen.
Oroszország és Ukrajna július végén Törökország és az ENSZ közvetítésével megegyezett a fekete-tengeri ukrán gabonaexport újraindításáról. Ezzel egyidejűleg Oroszország egy megállapodás keretében engedélyt kapott arra, hogy a nyugati szankciók ellenére mezőgazdasági termékeket és műtrágyát exportálhasson. A két egyezmény célja, hogy enyhítse a globális élelmiszerválságot, és elkerülhetővé váljon az éhínség.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06