Erőszak
Europol: több mint 130 embert tartóztattak le Európában gyermekkereskedelem miatt
Szexuális kizsákmányolásnak vannak kitéve, erőszakos koldulásra vagy más típusú bűnelkövetésre, akár kábítószer-kereskedelemre kényszerítik őket.
2022.07.05 17:23MTIGyerekkereskedelem alapos gyanújával több mint 130 embert tartóztattak le, és 60 további gyanúsítottat azonosítottak Európában - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) kedden.
A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint az előállítások mellett a szerzett információk alapján több mint száz új nyomozást indítottak.
A június 6-tól 13-ig tartó, több európai ország részvételével szervezett, az európai határellenőrző ügynökség, a Frontex által koordinált akció során a gyermekkereskedelem és az embercsempészet több mint 130 lehetséges áldozatát azonosították.
A közel 22 500 rendőr bevonásával végzett akció folyamán mintegy 13 500 ingatlant is átkutattak, közel 200 ezer járművet és egymillió embert ellenőriztek, valamint több mint százezer dokumentumot fésültek át. Az ellenőrzések eredményeként több mint 220 hamis, a gyerekkereskedelmet segítő okmányt foglaltak le. A hatóságok emellett több mint 11 130 kiskorút azonosítottak az emberkereskedelem és kizsákmányolás lehetséges áldozataiként.
A közleményben megjegyezték, hogy az érintett gyerekek szexuális kizsákmányolásnak vannak kitéve, erőszakos koldulásra vagy más típusú bűnelkövetésre, akár kábítószer-kereskedelemre kényszerítik őket. A gyermekeket emellett gyakran utasítják kényszermunkára, és nem ritka közöttük, akiket háztartások tartanak rabszolgaságsorban.
A gyermekkereskedelem felszámolását célzó műveletben Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Ciprus, az Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Liechtenstein, Litvánia, Magyarország, Montenegró, Németország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia és Ukrajna vettek részt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


