Ukrajnai háború
Putyin ukrajnai inváziója miatt végleg kivonul az orosz piacról a Nike
Az Adidas, Puma, és Reebok márciusban függesztették fel tevékenységüket.
2022.06.23 20:49MTIVégleg kivonul a Nike az orosz piacról, három hónappal azt követően, hogy felfüggesztette helyi tevékenységét az Ukrajna elleni orosz invázió miatt - közölte csütörtökön a sportcikkeket gyártó amerikai cég.
A Nike március 3-án jelentette be, hogy felfüggeszti üzletei működését Oroszország-szerte. Májusban a Vedomosztyi című lap közölte, hogy a vállalat nem újította meg franchise-szerződését az Inventive Retail Grouppal (IRG), amely az amerikai cég legnagyobb üzlethálózatának tulajdonosa Oroszországban.
"A Nike úgy döntött, hogy kivonul az orosz piacról. Elsődleges fontosságú számunkra, hogy teljes körűen támogatjuk munkatársainkat az üzleti tevékenységünk következő hónapok során történő felelősségteljes beszüntetése mellett" - olvasható a Nike közleményében.
Hírügynökségek felidézték, hogy a Nike ezzel olyan nyugati vállalatok példáját követi, mint a Renault, a McDonald's, a Coca-Cola, vagy a Starbucks. A külföldi cégek kivonulását az az aggodalom gyorsította fel, hogy az ukrajnai háború nyomán olyan törvények születhetnek Oroszországban, amelyek alapján a hatóságok lefoglalhatják vagyonukat, illetve bírságokat állapíthatnak meg velük szemben. Más sportcikkeket gyártó cégek, így a rivális Adidas, Puma, és Reebok szintén márciusban függesztették fel tevékenységüket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06