Lengyelország

Lemondott a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Jaroslaw Kaczynski

Pártelnökként marad.

2022.06.21 08:48MTI

Lemondott a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Jaroslaw Kaczynski, aki ezentúl csak a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökeként akarja folytatni munkáját - ezt a politikus maga jelentette be kedd reggel közölt interjújában.

"Benyújtottam lemondásomat a kormányfőhöz, el is fogadta. Tudomásom szerint az államfő is aláírta" - közölte Kaczynski a PAP hírügynökséggel.

Elmondta: a kormányfőhelyettesi poszton Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter váltja majd fel. "Ez egy teljességgel természetes döntés. Háború van, ő pedig védelmi miniszter, rendkívüli helyzetben nagy előnyei vannak az ilyen összekapcsolódásnak" - jegyezte meg.

Kaczynski már tavaly októberben kilátásba helyezte lemondását, akkor azt mondta, hogy már év elején távozik posztjáról. Döntését a keddi beszélgetésben is a PiS hatékonyabb irányításának szükségességével hozta kapcsolatba a jövő ősszel esedékes parlamenti választások előtt. Megerősítette, hogy távozását az ukrajnai háború miatt halasztotta el eddig.

"Négy hónappal rövidebb ideig akartam a kormányban dolgozni, de kitört az ukrajnai háború" - mondta el. Hozzáfűzte: a háború friss fejleményei is azt mutatják, hogy "nem tudni, mikor ér véget". Tudvalevő viszont, hogy "körülbelül mikor lesz a választás, ezért döntenem kellett, és döntöttem is" - fogalmazott.

Jaroslaw Kaczynski 2020 októberében lett a belbiztonsági és a védelmi tárcákat felügyelő miniszterelnök-helyettes, de megtartotta a 2003 januárja óta megszakítás nélkül betöltött pártelnöki tisztségét is. A kormányfőhelyettesi poszt vállalását korábbi sajtónyilatkozataiban is átmenetinek nevezte, és jelezte, hogy bizonyos feladatok befejezése után "igazi foglalkozásához, vagyis a pártvezetéshez" tér vissza.

A keddi interjúban úgy értékelte: "sikerült teljesítenie a kitűzött tervét". Beismerte mindazonáltal: a terv nem foglalta magában az ukrajnai háborút.

Kaczynski előzőleg a védelmi kiadások és a hadsereg létszámának növeléséről szóló törvény előkészítését nevezte a kormányfőhelyettesi poszton elvégzendő egyik kiemelt feladatának. A jogszabályt a lengyel parlament márciusban elfogadta. "Úgy akarunk fegyverkezni, hogy az országunkkal szembeni esetleges támadás teljesen ésszerűtlen vállalkozás legyen" - nyilatkozott erről kedden Kaczynski.

Bejelentette továbbá: a kormányba új minisztert neveznek ki Zbigniew Hoffmann, a kormányfői hivatal helyettes vezetőjének személyében. Hoffmann az eddig Kaczynski által irányított, a miniszterelnökség keretében működő nemzetbiztonsági és védelmi bizottság titkára is volt, miniszterként pedig átveszi e testület irányítását. A bizottság a védelmi, az igazságügyi, a belbiztonsági és a külügyi tárca működését hangolja össze.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.