Ukrajnai háború
Szerb elnök: óriási hisztéria alakult ki az orosz külügyminiszter tervezett látogatása körül
Rég nem tapasztalt akkora "hisztériát" Szerbia ellen, mint amely most alakult ki.
2022.06.07 11:17MTISokaknak fejfájást okoz, hogy Szerbia nem minden csoportba akar beállni, ezért is okozott felháborodást, hogy Belgrád fogadná Szergej Lavrov orosz külügyminisztert - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a közszolgálati televízióban (RTS), hozzátéve, hogy rég nem tapasztalt akkora "hisztériát" Szerbia ellen, mint amely most alakult ki.
A szerb elnök az RTS hétfő esti híradójában kiemelte: nem lepődött meg azon, hogy az orosz külügyminiszter végül lemondta belgrádi útját, hiszen napok óta látszott, hogy bonyolult a helyzet, végül pedig Bulgária, Észak-Macedónia és Montenegró bejelentette, hogy nem engedi át a légterén a Szergej Lavrovot szállító gépet. Vucic azt mondta:, nem érte váratlanul, hogy elmaradt a látogatás, a kialakult légkörrel viszont nem elégedett. "El sem tudják képzelni, hány beszélgetést folytattunk, amelyben azt kérték Szerbiától, hogy tagadja meg az orosz külügyminisztertől a vendégszeretetet" - közölte a szerb államfő. Mint mondta: mivel Oroszország ellen nem tudnak semmit tenni, "Szerbián élik ki magukat" - húzta alá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy hétfőn több nyugati újságíró érkezett Szerbiába, mint bármikor korábban, csak azért, hogy beszámoljon a Vucic-Lavrov találkozóról, de voltaképpen azért, hogy orosz kapcsolatai miatt támadhassa Belgrádot.
Vucic szerint az ilyen lépéseket a Nyugat csak a Szerbiához hasonló kis országokkal szemben meri meglépni, nyilván nem fogják Törökországtól azt kérni, hogy mondja le Szergej Lavrov ankarai látogatását.
A szerb államfő emlékeztetett arra, hogy Belgrád is elítélte Oroszország Ukrajna elleni háborúját, de - mint mondta - történelmi és kulturális kapcsolatai, valamint a gazdasági érdekei miatt nem csatlakozhatott az Oroszország elleni szankciókhoz. Aleksandar Vucic ugyanakkor hangsúlyozta: Szerbia továbbra is az Európai Unió tagjává kíván válni. Hozzátette: nem számít azonban arra, hogy felgyorsulna a csatlakozási folyamat, és júniusban újabb fejezeteket nyitnának meg, éppen az Oroszországgal fenntartott kapcsolat miatt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06