Baleset
Légi mutatványa közben egy tóba zuhant a híres francia légdeszkás
Franky Zapata egy kiállításon vett részt, ahol házilag gyártott légdeszkájával a levegőbe emelkedett.
2022.05.29 17:31MTILégi mutatványa közben egy tóba zuhant és megsérült a dél-franciaországi Biscarrose-ban a francia "légdeszkás" Franky Zapata - számolt be róla vasárnap a BBC hírportálja.
Zapata egy kiállításon vett részt, ahol házilag gyártott légdeszkájával a levegőbe emelkedett, elveszítette uralmát találmánya felett, és mintegy 15 méteres magasságból a Biscarosse-tóba csapódott.
Kórházba szállították, a hatóságok szerint jól gyógyul.
Az egykori jetskibajnok azután vált híressé, hogy 2019-ben találmányán repülve átkelt a La Manche csatorna fölött.
A közösségi médiára feltöltött videófelvételeken látható, ahogy Zapata pörögve a levegőbe emelkedik sugárhajtású eszköze segítségével, majd láthatóan elveszti irányítását a jármű felett, és a tóba zuhan.
A Sud Ouest francia portál arról számolt be, hogy a 40 éves férfi eszméleténél volt, amikor a mentőszolgálat kihalászta a vízből. A hatóságok később azt mondták az újságíróknak, hogy "jók a reflexei", a kórházban megfigyelés alatt tartják.
A francia média által "repülő embernek" becézett Zapatának a hétvégén többször is fel kellett volna lépnie, de Hélene Larrezet, Biscarosse polgármestere a helyi médiának azt mondta, hogy a baleset miatt lemondták a fellépését.
A légdeszka, vagyis flyboard, amelyet Zapata maga tervezett, épített és vezet, egyfajta sugárhajtású szörfdeszka, amelyet négy mikroturbina hajt, és akár óránkénti 140 kilométeres sebességre is képes.
2019-ben jelentős figyelmet kapott, miután részt vett francia nemzeti ünnep párizsi felvonulásán, és futurisztikus járművén a katonai parádén részt vevők felett lebegett és repült.
Három héttel később átkelt a La Manche-csatorna felett, a 35,4 kilométeres távolságot mindössze 22 perc alatt teljesítette.
Egy héttel korábban az üzemanyagfeltöltéssel kapcsolatos nehézségek miatt első próbálkozásra kudarca fulladt Zapata csatornaátkelési kísérlete. Teljesítményét később őrültségnek nevezte.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06