Románia
Füst okozott pánikot egy bukaresti metrószerelvényen
Az utolsókocsiba menekültek a rettegő utasok.
2022.05.24 10:52MTIPánikot okozott az utastérbe került füst egy bukaresti metrószerelvényen kedden: az alagútban leálló vonat 175 utasa az utolsó kocsiba menekülve, a fulladás veszélyétől rettegve hosszú ideig várt arra, hogy - a sínek áramellátásának lekapcsolása után - a tűzoltók kimenekítsék az alagúton keresztül.
A metrót üzemeltető Metrorex vállalat közleménye szerint a füstöt feltehetően az egyik kocsi meghibásodása okozta, és az utasok egy pillanatig sem voltak veszélyben. A tűzoltóság azonban "nyílt láng nélküli tűzesetnek" minősítette a balesetet.
A metrótűzről szóló riasztás nyomán 20 tűzoltóautót 39 rohammentő egységet (SMURD), öt mobil intenzív terápiás mentőautót, valamint egy mobil kórházat vezényeltek a helyszínre, ami a felszíni közlekedést is megbénította Bukarest belvárosában.
Két embert füstmérgezéssel szállítottak kórházba, 25 utast pedig pánikroham miatt kellett a helyszínen ellátniuk a mentősöknek. A metró két szomszédos állomását is kiürítették, mivel az alagutakon keresztül ezekbe is eljutott a füst. Miután a meghibásodott szerelvényt elvontatták, több mint két óra múltán újraindult a közlekedés a bukaresti metró érintett vonalán.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


