Tragikus baleset
Hatra emelkedett a szlovéniai robbanásban elhunytak száma
Egy vegyi üzemben történt a robbanás, öten azonnal meghaltak.
2022.05.19 18:43MTIHatra emelkedett a dél-szlovéniai Kocevje Melamin nevű vegyi üzemében egy héttel ezelőtt történt robbanásban elhunytak száma, a ljubljanai kórházban meghalt az egyik súlyos sérültje a balesetnek - közölte csütörtökön a rendőrség.
A robbanásban hatan sérültek meg, közülük ketten súlyosan. Őket égési sérülésekkel szállítottak kórházba. Egyikük csütörtökön elhunyt, a másikuk még mindig kritikus állapotban van. Öt ember a robbanás közvetlen közelében tartózkodott egy konténerben, és a helyszínen meghaltak.
A ljubljanai rendőrség tájékoztatása szerint még folyik a nyomozás, így nem tudnak új információkkal szolgálni.
Sajtóbeszámolók szerint emberi mulasztás miatt történt a robbanás.
Múlt csütörtökön tartálykocsival az epoxigyanta gyártásához használt epiklórhidrint szállítottak az üzembe. Az előzetes vizsgálatok szerint a folyadékot tévedésből nem a megfelelő tartályba fejtették át. A robbanás és az azt követő tűz súlyosan megrongálta a gyárat és környezetét.
A szlovén környezetvédelmi jogszabályok szerint a Melamin gyár a környezetre nézve nagyobb kockázatot jelentő üzemek közé tartozik. A régió egyik legnagyobb munkáltatójaként működő cég, amely csaknem kétszáz embert foglalkoztat, elsősorban olyan nitrogéntartalmú festéket és lakkgyantát állít elő, amelyet a fa-, építő- és textiliparban használnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06