Fokozódó feszültség
Nem szolgálják ki a magyarokat a horvát étteremben - csak ha Hernádit is odaviszik
Nem szolgálják ki a magyarokat egy horvátországi étteremben. Még az Instagramra is kitették a feliratot arról, kiket nem látnak szívesen.
2022.05.14 11:40ma.huAz Adriai-tengeren található Pelje±ac-félsziget Trpanj nevű településének egyik étterme elé kitettek egy táblát, amin az olvasható, hogy magyarokat nem szolgálnak ki, illetve az is, hogy nem látják szívesen a magyarokat a tengerparton. Az étterem vezetője Orbán Viktor múlt heti nyilatkozatára reagálva döntött így.
Mint ismeretes, a magyar miniszterelnök egy héttel ezelőtt Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, hogy „Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle”. Kedden emiatt be is kérették a horvát külügyminisztériumba Magyarország zágrábi nagykövetét.
A szóban forgó étterem egyébként a Google Mapson található vélemények szerint nem túl népszerű, mindössze 2,5 csillaggal rendelkezik.
A magyar turisták a horvátországi nyaralással foglalkozó Facebook-csoportokban érdeklődtek, hogy mi igaz ebből és mennyire egyedi esetről van szó.
A helyi magyarok szerint az eset igaz, de nem kell komolyan venni: „Tipikus dalmát szarkasztikus humor”, ami túl van dramatizálva mind a horvát, mind a magyar sajtóban.
„Ne keltsünk pánikot, mindenkit szeretettel várnak” – írta egy kommentelő, míg sokak szerint egyenesen a magyar turistákból él a térség, de ha így viselkednek, átpártolnak a görögökhöz.
Volt, aki szerint a harkányi benzinkút tele van horvátokkal, akik a hatósági áras benzinért jönnek át, mégis ki vannak szolgálva, így nem korrekt a magyarokat elutasító kiírás.
Azzal mindenki egyet értett, hogy nem mindenki vevő a magyar történelmi nosztalgiára és azzal kapcsolatos kétes utalásokra. Sokan felhozták, hogy amikor anno fegyvereket adtunk a horvátoknak ezerszámra, hogy meg tudják védeni magukat, akkor bezzeg szívesen látták a magyarokat.
Később a bejegyzést törölték, helyette egy másikat töltöttek fel, amelyen az üzenet utolsó része is jól mutatja, hogy szarkazmusról van szó. Nem szolgálunk ki magyarokat. Nem látjuk őket szívesen a tengerükben. De ha magatokkal hozzátok Hernádit, szívesen látunk. Valószínűleg Hernádi Zsoltra, a MOL vezérigazgatójára céloztak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:19 Megszólalt a hegymászó, aki utoljára látta Suhajda Szilárdot
- 8:48 Szabadulhat Galambos Lajos
- 8:40 Hatalmas ukrán veszteségről és megsemmisített Leopard tankokról tett bejelentést az orosz katonai szóvivő
- 8:35 Halálközeli élményéről vallott Gálvölgyi János
- 8:22 Átszakadt a Dnyeper gátja, óriási mennyiségű víz zúdul az ukrán települések felé - videó
- 8:12 Koszos, penészes tojásokat vont ki a forgalomból a NAV - videó
- 7:51 Országszerte zivatarokra figyelmeztetnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06