Tragikus baleset
Robbanás történt Lengyelországban egy bányában, halottak
Metángáz okozhatta a tragédiát.
2022.04.20 09:16MTIRobbanás történt a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) Pniówek sziléziai szénbányájában, négy vájár és egy mentő meghalt, húsz sérültet kórházba vittek, a mentőakció folytatódni fog - közölte szerdán a lengyel média.
A JSW közleménye szerint mintegy 1000 méteres mélységben feltehetőleg metángáz okozta robbanás történt éjfél után. A robbanás térségében 42 bányász dolgozott, húsz kimentett embert égési sérülésekkel kórházba szállítottak.
Délelőtti hatósági beszámolók szerint a föld alatt összesen három embert találtak holtan, a negyedik áldozat azt követően hunyt el, hogy kritikus állapotban kórházba vitték a Siemianowice Slaskie városban működő, égési sérülések kezelésére szakosodott kórházba. Az intézményben jelenleg a bányakatasztrófa kilenc legsúlyosabb sérültjét ápolják. A bányaszerencsétlenség helyszínére látogatott szerda délután Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Sajtóértekezletén közölte: a halálos áldozatok száma ötre emelkedett, köztük van egy mentő is.
A mentőakció elindítása után, éjjeli három óra körül másik földalatti robbanás is történt, amely eltorlaszolta a mentőcsapat néhány tagját, és számos sérülést okozott a bányászok körében - számolt be a kormányfő.
A mentők továbbra is kutatni fognak hét, a föld alatt rekedt személy után, a mentőakciót azonban a JSW délelőtti közleménye szerint felfüggesztették, hogy intézkedéseket tehessenek újabb metánrobbanás megelőzése érdekében.
A helyszínt tűzoltók biztosítják, a sérültek szállításában két mentőhelikopter is segített.
A címlapfotó illusztráció.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


