Bűncselekmény
Részben elismerte bűnösségét a molesztálással vádolt hollywoodi filmsztár
Egyelőre megúszta, hogy börtönbe kerüljön.
2022.04.14 15:15MTIA molesztálással vádolt hollywoodi filmsztár, Cuba Gooding jr. elismerte, hogy erőszakkal szájon csókolt egy felszolgálónőt 2018 szeptemberében egy manhattani szórakozóhelyen, és ezzel egyelőre megúszta, hogy börtönbe kerüljön.
Három évvel az őrizetbe vétele után az 54 éves Oscar-díjas színész azt is elismerte egy vádalku keretében, hogy 2018-ban és 2019-ben fogdosott két másik nőt - közölte szerdán ügyvédje, Frank Rothman.
Egy New York-i bíróság előtt szerdán Gooding egyúttal bocsánatot kért összes esetleges múltbéli "helytelen" viselkedéséért. Azt hangoztatta, hogy hírességként soha senkinek nem akart ártani.
Az alku részeként a színésznek további fél évig folytatnia kell egy jó magaviseletre tanító, 2019-ben kezdett kurzust, és ha annak végéig nem keveredik bajba, olyan enyhébb vétséggel vádolhatják majd meg, amelynek következményeként nem lesz büntetett előéletű.
Ha nem teljesíti a feltételeket, akár egy évre is börtönbe kerülhet.
A filmszínészt összesen több mint 20 nő vádolta meg zaklatással, de az esetek többsége elévült, és végül három nő vádja alapján indult eljárás ellene. 2019 júniusában vették őrizetbe.
A büntetőperben létrejött vádalku bejelentése után néhány órával egy manhattani szövetségi bíró elutasította Cuba Gooding kérését, hogy ejtsék a polgári peres eljárást, amelyben egy nő hatmillió dollár kártérítést követel tőle azért, mert - állítása szerint - 2013-ban egy manhattani szállodában kétszer megerőszakolta. A színész tagadja a nemi erőszak vádját.
A színész 1997-ben, a Jerry Maguire - A nagy hátraarc című romantikus komédia egyik szereplőjeként nyerte el a legjobb epizódszínésznek járó Oscar-díjat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06