Ukrajnai háború

Varsó kész nyomozókat küldeni a bucsai vérengzés helyszínére

Lengyelországban már léteznek olyan kezdeményezések, amelyek az ukrajnai menekültek körében tanúvallomásokat gyűjtenek az orosz háborús bűntettekről.

2022.04.05 09:36MTI

Lengyelország készen áll, hogy nemzetközi együttműködés keretében még ezen a héten elküldje nyomozóit Ukrajnába, a Kijev melletti Bucsában történt vérengzés helyszínére - közölte kedden a lengyel közszolgálati rádióban Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes.

A diplomata felidézte: Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő előző nap szólított fel nemzetközi vizsgálóbizottság felállítására, amely az Ukrajna orosz megtámadása során elkövetett "népirtás" körülményeivel foglalkozna.

A vizsgálat hatékonysága érdekében minél gyorsabb bizonyítási eljárás szükséges, hiszen a bizonyíték, a nyomok nagyon gyorsan megsemmisülhetnek, ami megnehezítené a későbbi eljárást, az elkövetők azonosítását és megbüntetését - mondta el Jablonski.

Közölte: tárcája hétfőn az ukrán féllel, valamint más, a bizonyítékok gyűjtésébe, a dokumentációs folyamatba bekapcsolódni szándékozó államok képviselőivel tárgyalt.

Kulcsfontosságúnak nevezte, hogy ügyészekből, orvosokból, kriminológusokból álló nemzetközi csoportok utazzanak Ukrajnába a bűntettek helyszínére. Lengyelország kész akár még ezen a héten kiküldeni a szakértőket - tette hozzá.

Felidézte: Lengyelországban már léteznek olyan kezdeményezések, amelyek az ukrajnai menekültek körében tanúvallomásokat gyűjtenek az orosz háborús bűntettekről.

A Kijevtől 30 kilométerre fekvő Bucsában legalább 330-350 holttestet találták az orosz csapatok elvonulása után, az áldozatok pontos száma még nem ismert. Az ukrán hatóságok hétfőn már vizsgálatot indítottak a főváros környékén elkövetett esetleges orosz háborús bűntettek ügyében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.