Ukrajnai háború
Orosz pénzügyminiszter: a devizatartalékok felét befagyasztották
Oroszország tartalékainak egy része kínai devizában van.
2022.03.14 00:32MTIAz orosz jegybank devizatartalékainak felét befagyasztották a szankciók miatt - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter vasárnap a Rosszija-1 televíziós csatornán.
"Ez körülbelül a fele azoknak a tartalékoknak, amelyekkel rendelkeztünk. Összesen körülbelül 640 milliárd dollárnyi tartalékunk van, körülbelül 300 milliárd dollárnyi tartalékunk van most olyan állapotban, amelyben nem tudjuk felhasználni" - mondta Sziluanov.
A miniszter elmondta, hogy Oroszország tartalékainak egy része kínai devizában van, eközben a nyugati országok nyomást gyakorolnak Kínára, hogy korlátozza az orosz féllel folytatott kereskedelmet.
"Minden bizonnyal nyomás nehezedik (a kínaiakra), hogy korlátozzák a nálunk renminbiben elhelyezett tartalékokhoz való hozzáférést. De, úgy gondolom, hogy a Kínával való partnerségünk továbbra is lehetővé teszi számunkra, hogy nemcsak megőrizzük, hanem meg is sokszorozzuk általunk elért együttműködést egy olyan időszakban, amikor a nyugati piacok zárva vannak" - mondta Sziluanov.
A miniszter emlékeztetett rá, hogy az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal szembeni adósságot rubelben fogják kifizetni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


