Háború
Sok ukrán fél elfogadni a segítséget
A Magyar Református Szeretetszolgálatnak a magyar-ukrán határon dolgozó aktivistái szerint sok Ukrajnából menekülő fél elfogadni a magyar hatóságok és a szeretetszolgálatok segítségét.
2022.02.26 18:55MTIMint azt Petró Judit a szeretetszolgálat szakmai koordinátora, aki a beregsurányi határátkelőnél segíti a menekülők ellátását, szombaton az MTI-nek elmondta: az a hír terjedt el Ukrajnában, hogy akiről kiderült, hogy elmenekült és elfogadta a külföldi hatóságok segítségét, azokat visszatérésük után börtönbe csukják.
Előfordul, hogy gyermekkocsit toló, vagy a gyermeket karjaikban cipelő anyák szótlanul elmennek a szeretetszolgálat sátra mellett és elfordítják a fejüket, amikor segítséget kínálnak nekik.
Egyébként hullámszerűen érkeznek a menekülők, ami azt jelenti, hogy összegyűjtik és nagyobb csoportokban engedik át őket - magyarázta.
Közlése szerint a szeretetszolgálat Gelénesen állította fel a raktárát. Oda érkeznek folyamatosan az adományok és onnan szállítják tovább az élelmiszert és a menekülők ellátásához szükséges eszközöket a határállomásokra és az önkormányzatokhoz.
Beregsurányban a helyi kastélyépületben rendezett be átmeneti szállást a helyi önkormányzat, illetve szervezik az emberek továbbszállítását.
Unoka Gyuláné, az önkormányzat aktivistája elmondta, hogy táblázatban vezetik a szállás- és fuvarfelajánlásokat. Annyi felajánlást kapnak, hogy az ország bármelyik pontjára el tudják juttatni az Ukrajnából magyarországi rokonokhoz, ismerősökhöz igyekvőket.
A kastélyépületben halmokban áll az élelmiszer, így mindenkit el tudnak látni - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


