Szlovénia
A szlovén parlament elfogadta a frankhitelesek kárpótlásáról szóló törvényt
A pénzintézetek jelezték, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
2022.02.02 20:45MTIA szlovén parlament szerdán elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely a svájci frankban, vagy svájci frank alapon felvett lakossági hitelek adósainak az árfolyamkülönbség miatt 2015-ig felgyülemlett költségeit elosztja a bankok és a mintegy 32 ezer hitelfelvevő között - közölte a szlovén közszolgálati televízió. A pénzintézetek jelezték, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
Az új jogszabály értelmében a bankoknak a 2004. június 28. és 2010. december 31. között megkötött hitelszerződésekben visszamenőleg a frank árfolyamváltozásra vonatkozó felső határt is meg kell jelölniük, ennek mértékét 10 százalékban határozták meg. Így a devizaárfolyam nagyobb mozgásából fakadó extra veszteséget a pénzintézeteknek vissza kell fizetniük a hiteleseknek. Ezt a törvény hatályba lépését követő 60 napon belül meg kell tenniük, a korrrekciót a már visszafizetett hiteleknél is érvényesíteniük kell.
A törvénytervezetet az érintett hitelfelvevők érdekeit képviselő Frankszövetség nevű szervezet nyújtotta be a parlement felső házának, a Nemzeti Tanácsnak, miután a törvényhozás 2019 októberében elutasította a testület javaslatát a frankhitlek eurósításáról.
A törvényt a 90 fős parlament 52 képviselője támogatta és nyolc ellenezte.
A jogszabály mellett szavazott a kormányzó jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS), a jobboldali ellenzéki Szlovén Nemzeti Néppárt (SNS), a Baloldal (Levica), a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSi), a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) és a volt baloldali miniszterelnök pártja, a Marjan Sarec Párt (LMS) is.
Alojz Kovsca, a Nemzeti Tanács elnöke a törvényjavaslatról szóló keddi parlamenti vitában nem értett egyet a bankok azon érveivel, miszerint a törvény alkotmányos és uniós jogba ütközik, annak visszamenőleges hatálya miatt.
Hozzátette: a hosszú és költséges eljárások lehetetlenné teszik, hogy a bíróságok esetenként kezeljék a hitelesek ügyét.
A pénzintézetek szerint a rendelet végrehajtása azért is kivitelezhetetlen, mert a törvényi előírások alapján csak tíz évig kötelesek tárolni ügyfeleik adatait, így a 2012 előtt visszafizetett hitelekről már nem rendelkeznek dokumentumokkal.
A jogszabály a banki működési engedély megvonását is kilátásba helyezi azon pénzintézetekkel szemben, amelyek nem fizetik időben vissza a devizahitelek miatti többletköltségeket ügyfeleiknek. Ezek a költségek egyes becslések szerint elérhetik a 300 millió eurót (106 milliárd forint).
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06