Vatikán

Ferenc pápa térdfájása miatt nem tudta állva köszönteni a hívőket az általános meghallgatáson

Az egyházfő jobb térdének gyulladására hivatkozott. Tréfálkozva hozzátette: "el fog múlni, (...) azt mondják, öregkori fájdalom, éppen ezért nem értem, miért fáj nekem".

2022.01.26 13:51MTI

Az ukrajnai békének szentelte Ferenc pápa a szerdai általános audienciát, melyen személyesen magyarázta el, miért nem tudta állva köszönteni a hívőket.

Ferenc pápa a vatikáni audienciateremben tartott általános meghallgatáson a jelen lévő több ezer hívőhöz fordulva azt mondta, nem tud szokása szerint közel menni hozzájuk személyes üdvözlésre.

Az egyházfő jobb térdének gyulladására hivatkozott. Tréfálkozva hozzátette: "el fog múlni, (...) azt mondják, öregkori fájdalom, éppen ezért nem értem, miért fáj nekem".

A pápa a korában megjelent hírekre reagált, mivel a sajtó képviselői már kedden észrevették, hogy nehezen mozog.

Ferenc pápa január 26-ra imanapot hirdetett meg a békéért Ukrajnában. Az audiencia végén kijelentette, "kitartóan azt kérjük az Úrtól, hogy Ukrajna földjén a testvériség kivirágzását láthassuk, a sebek, a félelmek, a megosztottság felülmúlásával".

Ukrajna népe "megérdemli a békét" - tette hozzá. A nemzetközi politika felelőseit felszólította, hogy a párbeszédet és mindenki javát helyezzék előtérbe az egyéni érdekek helyett. "Kérem, soha ne a háborút válasszuk!" - mondta Ferenc pápa.

A pápa emlékeztetett a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjára is, amelyet január 27-én tartanak.

"Emlékezni kell több millió zsidó és különböző nemzetiségi és hitű ember megölésére. Nem szabad megtörténnie többé ennek a kimondhatatlan kegyetlenségnek. Felhívást intézek elsősorban az oktatókhoz és a családokhoz: segítsék elő, hogy ez a borzalom, a történelemnek ez a sötét oldala tudatosodjék az új generációkban. Nem szabad elfelejteni, mivel csak így lehet olyan jövőt építeni, melyben az emberi méltóságot többé nem tiporják el" - jelentette ki Ferenc pápa.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.