Vallás
Ferenc pápa megerősítette az egyház elkötelezettségét a visszaélésekkel szemben
Szigorították a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozó, úgynevezett "súlyos bűncselekmények" elbírálását és büntetését.
2022.01.21 16:52MTIAz egyháznak a szexuális visszaélésekkel szembeni szilárd elkötelezettségét hangoztatta Ferenc pápa az ügyekben illetékes egyházi hivatalként és bíróságként működő Hittani Kongregáció plenáris ülésének tagjait fogadva a Vatikánban pénteken.
Ferenc pápa kijelentette: az egyház a "szilárd elhatározottság" útját követi bármilyen típusú visszaéléssel szemben azzal az elkötelezettséggel, hogy igazságot szolgáltat a tagjai által elkövetett visszaélések áldozatainak, a kánonjog vonatkozó előírásainak szigorú alkalmazásával.
Az egyházfő emlékeztetett a kánonjog decemberben történt módosítására, mely szigorította a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozó, úgynevezett "súlyos bűncselekmények" elbírálását és büntetését.
"Mindez önmagában nem elegendő a jelenség megfékezésére, de szükséges lépésnek számított az igazság helyreállítására, a botrány helyrehozatalára, valamint a korábbi tévedések javítására' - jelentette ki a pápa a kongregáció plenáris ülésének tagjai előtt.
Ferenc pápa konkrét ügyről nem beszélt, de szavai azt a jelentést követik, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra Münchenben az 1945 és 2019 között előfordult gyermekbántalmazási ügyekről. A bajor tartományi fővárost és térségét lefedő München-Freising főegyházmegyében történt gyermekbántalmazási ügyek feltárásába külső, független szakértőként bevont Westphal Spilker Wastl (WSW) ügyvédi iroda jelentése szerint a vizsgált, több évtizedes időszakban a gyermekbántalmazásnak legalább 497 áldozata volt. A Szentszék csütörtökön "szégyennek" nevezte a történteket és együttérzését fejezte ki az áldozatoknak.
Decemberben a kánonjog szexuális visszaélésekre és pedofíliára vonatkozó cikkelyeit - a pápa szavai szerint -"naprakésszé tették", ami azt jelenti, hogy az abúzust a személy és a személyi méltóság elleni bűncselekménnyé nyilvánították.
A módosított jogszabályok szerint visszaélések esetében nem csak az egyház tagjai, hanem az egyház keretében szolgáló világiak is büntethetőkké válnak. Bűncselekménnyé lépett elő az esetleges szexuális visszaélés jelentésének mulasztása is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06