Ukrajna

Szabadlábon védekezhet a hazaárulással meggyanúsított Porosenko volt ukrán elnök

Hazaárulásért Ukrajnában akár 15 év börtön is kiszabható.

2022.01.19 14:42MTI

Nem rendelte el a bíróság szerdán a hazaárulással meggyanúsított Petro Porosenko korábbi ukrán elnök előzetes letartóztatását, és óvadékot sem szabott ki, hanem személyes kötelezettségvállalás mellett szabadon bocsátotta.

A határozat értelmében Porosenkónak át kell adnia útlevelét - így nem utazhat külföldre -, nem hagyhatja el Kijevet, illetve Kijev megyét az ügyben nyomozó hatóság, illetve ügyész vagy bíró engedélye nélkül, felszólításra meg kell jelennie a hatóságoknál, illetve a bíróságon. A határozatban foglaltak 2022. március 19-ig vannak érvényben.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a politikusnak a bíróság épülete előtt összegyűlt hívei örömmel fogadták a bíró határozatát. Porosenko támogatására megjelent Stefan Füle, az Európai Bizottság volt EU-bővítési biztosa is.

A volt államfő - aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, jelenleg pedig az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője - hétfőn érkezett vissza Varsóból Kijevbe. A repülőtérről azonnal a kijevi Percserszk kerületi bíróságra hajtott, ahol megkezdődött a tárgyalás, amelyen dönteni kellett arról, hogy az ellene indított eljárás alatt milyen megelőző intézkedéseket hoznak ellene. A vád képviselői egymilliárd hrivnya, azaz több mint 11,5 milliárd forint óvadék kiszabását vagy két hónapra előzetes letartóztatásba helyezését kérték a bíróságtól. Az ügyészek azzal érveltek, hogy Porosenko nyomást gyakorolhat a tanúkra, akadályozhatja a nyomozást, és bizonyítékokat rejthet el.

Porosenko az Ukrajinszka Pravdának adott hétfői nyilatkozatában kijelentette: bármilyen megelőző intézkedés ellene Ukrajna számára lenne szégyen. "Ez akadályozná politikai tevékenységemet az országban és külföldön egyaránt" - tette hozzá.

A bíró a felek meghallgatása után elvonult irodájába, majd több óra elteltével, hétfő este bejelentette, hogy elnapolta a határozathozatalt szerdára. Aznap a bíróság épülete előtt Porosenko több ezer híve tüntetett, az ex-államfő ellen indított eljárás ellen tiltakoztak.

Porosenkót tavaly december 20-án gyanúsította meg az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel. Pár nappal később a főügyészség előzetesen közölte, hogy egymilliárd hrivnya óvadék kiszabását kérik a bíróságtól cserében azért, hogy az exelnök szabadlábon védekezhessen.

A hatóságok azért gyanúsították meg Porosenkót, mert szerintük az Ukrajnában Vlagyimir Putyin orosz elnök "komájaként" is emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchával közösen illegálisan kereskedett a donyecki szakadárokkal az általuk ellenőrzött területen kitermelt szénnel, tehát ily módon "terroristákkal" működött együtt. Kijev hivatalosan terrorszervezeteknek minősíti az ideiglenesen megszállt Donyec-medencei területeken működő szakadár közigazgatásokat, az abban posztot betöltőket pedig terroristáknak.

Hazaárulásért Ukrajnában akár 15 év börtön is kiszabható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.