Tragédia
Spanyolországban öt halálos áldozata van egy idősotthonban keletkezett tűznek
A tűz keletkezésekor több mint nyolcvanan tartózkodtak az épületben, amelyet evakuálni kellett, huszonöt embert a tűzoltók menekítettek ki.
2022.01.19 10:14MTIEgy idősotthonban keletkezett tűzben öt ember vesztette életét szerdára virradó éjjel a spanyolországi Valencia melletti Moncada településen - közölték a helyi hatóságok.
A hivatalos tájékoztatás szerint tizenegyen szenvedtek füstmérgezést, három ember állapota súlyos, mindannyiukat kórházban ápolják.
A tűz keletkezésekor több mint nyolcvanan tartózkodtak az épületben, amelyet evakuálni kellett, huszonöt embert a tűzoltók menekítettek ki. A lángokat eloltották, azonban az idősotthon egyik szárnyát lakhatatlanná tette a katasztrófa.
Moncada polgármestere az Antena3 országos kereskedelmi tévécsatorna reggeli hírműsorában bejelentette: három napig tartó hivatalos gyászt rendelt el a településen a tragédia miatt, és szerda délben félárbocra eresztik a zászlókat az önkormányzat épületénél az áldozatok emlékére.
A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, de a jelek szerint az egyik bentlakó ágyától indulhatott ki - mondta Amparo Orts.
Sajtóhírek szerint feltehetően az egyik oxigénberendezés rövidzárlata vezethetett a tűzhöz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06