Antiszemitizmus

Kiutasítottak egy imámot Belgiumból, mert zsidók elégetésére szólított fel

Az imám, Mohamed Toujgani, korábban a molenbeeki Al-Khalil mecsetben, Belgium egyik legnagyobb muszlim imahelyén prédikált.

2022.01.13 19:19MTI

Egy marokkói imámot októberben, nemzetbiztonsági fenyegetésre hivatkozva, kitiltottak Belgiumból, mert egy videófelvételen "zsidók elégetésére" szólított fel - közölte csütörtökön a belga sajtó.

A VRT flamand közszolgálati televízió által nyilvánosságra hozott információkat Sammy Mahdi, a belga menekültügyi és migrációs államtitkár is megerősítette.

Az államtitkár a sajtónak elmondta, hogy három hónappal ezelőtt döntött a tilalom elrendeléséről "a biztonsági szolgálatoktól kapott információk alapján", és "a nemzetbiztonságot fenyegető súlyos veszélyre utaló jelek miatt". A tilalom tíz évre szól.

Az imám, Mohamed Toujgani, korábban a molenbeeki Al-Khalil mecsetben, Belgium egyik legnagyobb muszlim imahelyén prédikált. A VRT szerint 2009-ben a zsidók elégetésére szólította fel híveit, az erről készült videó 2019-ben bukkant fel a világhálón. A televíziós csatorna közölte, hogy Toujgani bocsánatot kért a beszédért, és arra hivatkozott, hogy Izraelnek a Gázai övezetben élő palesztinok elleni "háborúja" miatt ragadtatta magát az uszításra.

Az imám, aki többek között a belgiumi Marokkói Imámok Ligájának vezetője, az állambiztonság, a belga polgári hírszerző szolgálat megfigyelése alatt állt. Jelenleg ugyan nem tartózkodik Belgiumban, de ügyvédjén keresztül fellebbezést nyújtott be a kiutasító határozat ellen.

A flamand televíziós csatorna szerint a vallási vezető 40 éve él Belgiumban a családjával együtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.