Koronavírus-járvány

Sajtó: Izrael nem használja ki megfelelően az omikron variáns megfékezésére a határzárral nyert időt

Izraelben eddig több mint száz omikron változattal fertőzött vírushordozót regisztráltak.

2021.12.17 10:33MTI

Izrael nem használja ki kellőképpen a gyermekek tömeges beoltásával a koronavírus a korábbiaknál sokkal fertőzőbb, omikron változatának megfékezésére a külföldiek számára bevezetett határzárral nyert időt - írta a Háárec című izraeli újság honlapja pénteken.

A lap szerint a külföldiek beutazási tilalmával sikerült ugyan lelassítani az omikron tömeges megjelenését Izraelben, de november vége, a gyerekek oltásának kezdete óta az 5 és 11 év közöttieknek csak a tizenkét százalékát oltották be, és ezért nem sikerült kellőképpen kihasználni a közösségi immunitás szintjének megemelésére az így nyert időt.

Az előző, delta variáns gyors terjedése ellen augusztusban, a felnőttek körében indított harmadik, emlékeztető oltási kampány viszonylag sikeres volt, eddig 4 147 339-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ami az ország lakosságának 44,47 százaléka.

Izraelben eddig több mint száz omikron változattal fertőzött vírushordozót regisztráltak, a hetente mintegy 15 százalékkal növekvő számú új fertőzések túlnyomó többségét továbbra is a delta változat okozza.

A Háárec úgy véli, hogy a közvélemény közömbösen fogadta az új járványhullám veszélyét, és a korai lépéseket sokan a hisztérikus viselkedés bizonyítékának tekintették.

A gyermekek gyors oltásának legfőbb akadálya az oktatási minisztérium ellenállása. A kormánykoalíció több pártjában is "koronavírus-tagadónak" gondolják a jobboldali Új Remény (Tikva Hadasa) párthoz tartozó Jifat Sasa-Biton oktatási minisztert, noha ő beolttatta magát, és ezt tagadja.

Mivel a kormány csak egyfős többségre támaszkodik az izraeli parlamentben, a kneszetben (a százhúsz képviselőből 61 támogatja a koalíciót), Naftali Bennett miniszterelnöknek csekély a mozgástere Sasa-Bitonnal szemben.

Bennett kénytelen elfogadni a koalíciós pártok nézeteit, noha sokak szerint az oktatási minisztérium egyenesen "szabotálja" a gyermekek gyors beoltására tett erőfeszítéseit.

A járvány megjelenése óta a 9,4 millió lakosú országban 1 353 689 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok az egészségügyi minisztérium adatai szerint. Jelenleg Izraelben 6542 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, és 125-en vannak közülük kórházban.

Csütörtökön mintegy százezer teszttel 838 új vírushordozót azonosítottak. A pozitív esetek aránya a tesztelésnél 0,89 százalékos volt. 79 súlyos beteget ápoltak az izraeli kórházakban, s közülük 42-en szorultak lélegeztetőgép segítségére. A súlyos állapotban lévők mintegy 80 százaléka teljes mértékben oltatlan a koronavírus ellen.

A járvány terjedését jelző R fertőzési együttható jelenleg 1,06, s ez azt jelenti, hogy száz fertőzött 106 embernek adja tovább a vírust. Ez a mutató november 21. óta haladja meg ismét az 1-et, előtte, szeptember eleje óta folyamatosan alatta volt.

Izraelben tavaly december vége óta 6 438 561 ötévesnél idősebbet - az ország lakosságának 69,24 százalékát - oltották már be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával.

A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 8230-an, az utóbbi 7 napban kilencen haltak meg Izraelben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.