Koronavírus-járvány

Engedélyeszte az EMA az 5-11 éves gyerekek oltását

A 12 éven aluliak kisebb adagot, a 30 helyett csupán 10 mikrogrammnyit kapnak, de akárcsak mindenki más, ők is két oltást kapnak 3 hetes különbséggel.

2021.11.25 15:05MTI

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön jóváhagyta, hogy az 5 és 11 év közötti gyerekeknél alkalmazzák a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcináját.

Ez az első vakcina, amit az EMA jóváhagyott a fiatalabb gyerekek körében, korábban a 12 éven felüliek számára engedélyezték. A 12 éven aluliak kisebb adagot, a 30 helyett csupán 10 mikrogrammnyit kapnak, de akárcsak mindenki más, ők is két oltást kapnak 3 hetes különbséggel.

A vizsgálatok kimutatták, hogy az 5 és 11 év közötti gyerekeknek beadott 10 mikrogrammnyi adag ugyanannyi ellenanyagot eredményez, mint a 16 és 25 év közöttieknél a 30 mikrogramm.

A vakcina hatékonyságát megközelítőleg 2 ezer olyan 5 és 11 év közötti gyereknél vizsgálták, akiknél korábban semmilyen tünettel nem jelentkezett a koronavírus-fertőzés. Ezeknek a gyerekeknek egy része a vakcinát kapta meg, a másik része pedig placebót. Az 1305 gyerekből, aki vakcinát kapott, hárman kapták el a vírust, míg a másik csoportban lévő 663 gyerekből 16-an fertőződtek meg.

A gyerekeknél a vakcina olyan mellékhatásokat eredményezet, mint a fájdalom a tűszúrás helyén, fáradékonyság, fejfájás, a tűszúrás helyének elpirosodása és bedagadása, izomfájdalom, valamint hidegrázás. Ezek a tünetek többnyire enyhék vagy közepesen súlyosak voltak, néhány napon belül azonban már el is múltak.

A gyógyszerügynökség most elküldi javaslatát az Európai Bizottságnak, amely aztán gyorsított eljárásban kiadja az Európai Unión belül érvényes határozatát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.