Koronavírus-járvány

Horvátországban pénzbírsággal sújtják a járványügyi intézkedések megszegőit

Ezzel rákényszeríthetik az említett intézmények vezetőit a válságstáb rendeleteinek és a hatályos törvényeknek a betartására.

2021.11.25 08:17MTI

Horvátországban 30-tól 50 ezer kunáig (1,4-2,4 millió forint) terjedő pénzbírsággal sújtják az olyan állami szervek és hivatalok, állami fenntartású intézmények és önkormányzatok felelős vezetőit, ahol nem tartják be a járványügyi intézkedéseket - jelentette be kedden Ivan Malenica igazságügyi és közigazgatási miniszter.

A tárcavezető abban bízik, hogy ezzel rákényszeríthetik az említett intézmények vezetőit a válságstáb rendeleteinek és a hatályos törvényeknek a betartására.

"Együtt küzdünk azért, hogy a világjárványnak mielőbb vége legyen, és minél kevesebben fertőződjenek vagy halljanak meg" - mondta.

A kormány a múlt keddtől kötelezővé tette a koronavírus elleni védettségi igazolást az állami szférában, egy hónappal korábban pedig az egészségügyi és szociális ellátórendszerben, hogy mérsékelje a járvány terjedését. Azoknak, akik nem kaptak oltást, és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer teszteltetniük kell magukat.

Ezt azonban több hivatalban nem tartják be, és nem ellenőrzik, hogy az alkalmazottak rendelkeznek-e védettségi igazolással.

A rendelet egyik legnagyobb ellenzője Zoran Milanovic horvát államfő, aki "hülyeségnek, infantilisnak, az emberek terrorizálásának" nevezte az új intézkedést. Mint mondta: az elnöki hivatalban nem fogják ezzel "nyaggatni" az embereket. Ausztriában nemrég bekérették a bécsi horvát nagykövetet is, mert Milanovic az mondta: az osztrák korlátozások a "fasizmusra emlékeztetik".

Vili Beros egészségügyi miniszter felszólította az állampolgárokat: ne próbáljanak meg kibúvót keresni a tesztelés, a járványügyi szabályok és az oltás alól, majd utána kopogtatni a már így is túlterhelt egészségügyi ellátórendszer ajtaján. Ez képmutatás - jelentette ki.

Hozzátette: a Covid-igazolványok bevezetése nem állítja meg a járványt, de csökkenti annak terjedését. Amennyiben az emberek felelősségteljesen járnának el, annak a járványügyi szakemberek szerint elégnek kell lennie - húzta alá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.