Bűncselekmény
Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás 'kilövésével' fenyegetett
A Mikulásnak a fenyegetés miatt golyóálló mellényt kellett viselnie az Apeldoornban rendezett 25 ezer fős népünnepélyen.
2021.11.24 19:00MTIEgyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy holland férfit, aki 2019-ben novemberében, az egyik közösségi médiafelületen, a Mikulást (Sinterklaas) játszó személy "kilövésével" fenyegetődzött - jelentette szerdán a helyi sajtó.
A közlések szerint, a Mikulásnak a fenyegetés miatt golyóálló mellényt kellett viselnie az Apeldoornban rendezett 25 ezer fős népünnepélyen. A fenyegetődző férfit, két másik társával együtt, az ünnepély kezdete előtt egy nappal tartóztatták le.
Sajtóinformációk szerint Michael Van Zejl a Majority Perspective nevű antirasszista szervezet aktivistája. Ez az alapítvány 2018-ban pert indított a holland állam ellen, a nemzeti karácsonyi ünnepkörhöz kötődő, diszkriminatívnak vélt Fekete Péter (Zwarte Piet)-hagyomány eltörléséért.
A holland tradícióknak megfelelően a Fekete Péter - a Mikulás segédje - koromfeketére mázolt arcú figura. Kritikusai azonban úgy vélik, hogy a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája, és a hétköznapi rasszizmus szimbóluma. Egyesek véleménye szerint a fekete bőrű állampolgárok közül sokan a rabszolgaság örökségeként értelmezhetik a feketére festett arcú, afroparókás, jelmezbe öltöztetett figurát.
Az apeldoorni ünnepség napján a rendőrség még 12 embert helyezett őrizetbe, többek között radikális jobboldali szervezetek szimpatizánsait, akik a Fekete Péter-hagyomány fennmaradását támogatják.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
- 14:58 Brutális viharok országszerte - rengeteg a kár és a sérült
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06