Koronavírus-járvány

Új járványügyi kategóriákba sorolják be az ország régióit Új-Zélandon

December elejétől a nagyobb városokban ismét kinyithatnak az üzletek.

2021.11.22 10:29MTI

Új-Zéland december 3-tól enyhít a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, és új járványügyi kategóriákba sorolja be az ország régióit - jelentette be hétfőn Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök.

Ardern leszögezte, hogy a vírus delta variánsa vélhetően nem tűnik el, ám úgy vélte, a magas átoltottságnak és az új járványügyi rendelkezéseknek köszönhetően megbirkóznak vele. Hozzátette, hogy december elejétől a nagyobb városokban ismét kinyithatnak az üzletek.

Az intézkedések alapján az ország régióit az oltottsági arány és a regisztrált fertőzöttek száma szerint különböző színekkel jelölt kategóriákba sorolják. A legsúlyosabb, azaz vörös minősítést kapja az ország legnagyobb városa, a több mint 90 nap óta zárlat alatt lévő Auckland, így ott továbbra is kötelező lesz a maszk és korlátozzák a gyülekezést is.

Mind ez idáig az arra jogosultak 83 százaléka teljesen oltott, 88 százalékuk pedig már felvette a vakcina első adagját - jelentette be Ardern.

Új-Zéland eddig nagyrészt sikerrel védekezett a járvány ellen a határok zárva tartásával és az elrendelt szigorú lezárásokkal. Augusztusban azonban itt is felbukkant a vírus delta variánsa.

Új-Zélandon nagyjából hétezren kapták el igazoltan a koronavírust, és 39 halálos áldozatról tudni.

Az ország határai továbbra is zárva vannak, Wellington pedig nemrég felfüggesztette az Új-Zéland és Ausztrália közötti karanténmentes utazási buborékot is, miután Ausztráliában is azonosították a delta variánst.

Az Air New Zealand légitársaság hétfőn azt közölte, több mint ezer, Ausztráliába induló járatot törölt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.