Koronavírus-járvány

Orosz szenátor: nem alkotmányellenes a védőoltás kötelezővé tétele

Oroszországban újabb csúcsot döntött a Covid-19 miatti napi halálozási adat.

2021.11.10 12:27MTI

Nem ütközik az orosz alkotmányba a védőoltás kötelezővé tétele - jelentette ki Andrej Klisasz, az orosz parlamenti felsőház alkotmányjogi bizottságának elnöke szerdán a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva, miközben Oroszországban újabb csúcsot döntött a Covid-19 miatti napi halálozási adat.

Klisasz ugyanakkor megjegyezte, hogy a kötelező oltás bevezetése csak akkor lehetséges, ha erről külön szövetségi törvényt fogadnak el.

Alekszandr Gincburg, a Szputnyik V vakcinát kidolgozó Gamaleja Központ igazgatója, akit szerdai számában a 70. születésnapja alkalmából szólaltatott meg a Rosszijszkaja Gazeta kormánylap, hangsúlyozta, hogy az új koronavírusos fertőzés elleni védőoltást kötelezővé kell tenni Oroszországban.

"Annak érdekében, hogy ez (a járvány fellángolása) ne ismétlődhessen meg, a gyerekeket hozzá kell szoktatni ahhoz, hogy kötelezően meg kell kapniuk a védőoltást, mint a szüleiknek" - fogalmazott az akadémikus.

Gincburg szerint a vírus legyőzéséhez arra lenne szükség, hogy a lakosság 70-75 százalékát átoltsák.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter az alsóházi szakbizottság ülésén azt mondta, hogy eddig több, mint 62 millió ember, a lakosság 53 százaléka kapta meg a vakcina legalább első adagját. A második oltáson a tárcavezető szerint alig 4,5 millióan vannak túl.

Vlagyimir Putyin elnök korábban többször is kijelentette, hogy ellenzi a védőoltás kötelezővé tételét. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán azt mondta, hogy szövetségi szinten ebben az ügyben nem született döntés.

A járványhelyzetről megtartott szerdai kormányülésen Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes azt hangoztatta, hogy Oroszországban az immunitás szintje jelenlegi 48,4 százalékos, a teljes kollektív immunitás eléréséhez legalább 80 százalékos, de inkább 90-95 százalékos szintre lenne szükség, ezért mindenkinek, aki nincs orvosi felmentése, be kellene oltatnia magát.

Golikova szerint még 22 millió embernek kell beoltania magát, és további 9 milliónak már be kellene adni a harmadik is dózist Oroszországban. Ismételten oltakozásra szólította fel a lakosságot.

A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy noha az Covid-19 terjedési üteme az elmúlt három során csökken az országban, korai lenne még a helyzet stabilizálódásáról beszélni. Közölte, hogy az országban a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak mintegy 82,8 százaléka foglalt.

A tanácskozáson Putyin azt hangsúlyozta, hogy ha Oroszország a kellő időben nem éri el a szükséges immunitási szintet akkor "az újraoltás is késni fog, és akkor sok eddigi erőfeszítés hiábavalóvá válhat".

Az orosz operatív törzs szerdai adatai szerint a koronavírus-fertőzés következtében egy nap alatt 1239-en - ez újabb rekord a járvány kezdete óta - vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 250 454-re nőtt.

Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 38 058-cal emelkedett - ez viszont a legalacsonyabb szám október 27. óta -, s ezzel 8 911 713-ra nőtt az eddig regisztrált fertőzések száma. A napi növekmény 0,43 százalék, a tünetmentes esetek aránya 8,4 százalék. A felépültek száma 34 565-tel 7 654 161-re gyarapodott. Az országban 1 007 098 aktív esetet tartanak számon.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 214,3 millió, az elmúlt napon pedig 495 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 989 101 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.