Vatikán

Közvetlen párbeszédet sürgetett Ferenc pápa az izraeliek és a palesztinok között

A találkozókon a felek állást foglaltak a testvériség és vallások közötti békés együttélés szükségessége mellett.

2021.11.04 20:30MTI

Közvetlen párbeszédet szorgalmazott az izraeliek és a palesztinok között Ferenc pápa, aki Jeruzsálem város egyetemes státuszát hangoztatta a Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tartott találkozón - közölte a szentszék csütörtökön.

Mahmúd Abbászt a szentszéki államtitkár Pietro Parolin és a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher érsek is fogadta.

A közlemény szerint a találkozókon a felek állást foglaltak a testvériség és vallások közötti békés együttélés szükségessége mellett.

Szó volt az izraeli-palesztin békefolyamatról, amelyben az egyházfő az Izrael és a palesztinok közötti közvetlen párbeszédet sürgette a nemzetközi közösség erőteljesebb elkötelezettségével. A felek egyetértettek, hogy a békét a fegyverek használata nélkül kell megteremteni, szembeszállva a szélsőségesség és a fundamentalizmus minden formájával.

A vatikáni beszámoló leszögezte, hogy Jeruzsálemet mindenkinek találkozási pontként, nem pedig konfliktusövezetként kell elismernie. A három nagy történelmi vallás számára szent városnak meg kell őriznie egyetemes identitását és értékét a számára biztosított rendkívüli státusz tiszteletben tartásával.

Mahmúd Abbász hatodik alkalommal találkozott Ferenc pápával.

Az egyházfővel tartott, ötven perces találkozó végén Ferenc pápa egy bronzból készült kisplasztikát ajándékozott a palesztin elnöknek, amely két kézfejet ábrázol, amint egymással kezet fognak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.