Baleset

Víz alatti hegynek ütközött a Connecticut tengeralattjáró

A balesetben a nukleáris meghajtású jármű megrongálódott és több tengerész könnyebben megsérült.

2021.11.02 09:36MTI

Víz alatti hegynek ütközött október elején a Dél-kínai-tengeren a Connecticut amerikai tengeralattjáró - állapította meg az amerikai haditengerészet két védelmi tisztségviselő hétfői közlése szerint. Az illetők hozzátették: az ügyben később lesz hivatalos tájékoztatás.

Az eset után a haditengerészet azt közölte, hogy a nukleáris meghajtású tengeralattjáró járőrözés közben nekiütközött egy azonosítatlan tárgynak. A balesetben a jármű megrongálódott és több tengerész könnyebben megsérült, de halálos áldozat nem volt. A Connecticut egy nemzetközi hadgyakorlaton vett részt.

Kína, amely a tenger csaknem egészét magának követeli, és számos katonai bázist hozott létre az ott található kis szigeteken, jelezte akkor: mélységesen aggasztják a történtek. A név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselők hozzátették most, hogy a tenger alatti hegy nem szerepelt a haditengerészet térképén.

Az Egyesült Államok és szövetségesei rendszeresen járőröznek a térségbeli nemzetközi vizeken, kihasználva a hajózás szabadságához fűződő jogukat. Kína nemtetszéssel figyeli ezeket az eseményeket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.