India
Elképesztő módon rendezte meg halálát egy férfi, hogy megszerezze busás életbiztosítását
Megrendezte saját halálát egy indiai férfi: kobrával maratott halálra egy hasonló kinézetű nincstelen embert, hogy megszerezze ötmillió dolláros életbiztosítását.
2021.10.27 11:26MTIAz 54 éves vádlott, aki hosszú évekig az Egyesült Államokban élt, egy kobrát szabadított a hasonmására, s miután az belehalt a kígyómarásba, megszervezte, hogy felvehesse az amerikai biztosítótól az életbiztosítási összeget.
Az Indian Express napilap cikke szerint a csalás úgy lepleződött le, hogy a biztosító gyanút fogott és nyomozásra kérte a helyi, Mahárástra állambeli rendőrséget.
A tanúvallomások ellentmondásosak voltak. A rendőrség ellenőrizte a férfi telefonhívásait is és rájöttek, hogy a telefont továbbra is használják. Az is kiderült, hogy a csaló a saját unokaöccseként mutatkozott be, amikor azonosította a holttestet.
A csalás kísérletével vádolt férfit és négy feltételezett bűntársát is őrizetbe vették. A lap szerint a biztosítótársaság azért gyanakodott a férfira, mivel négy évvel ezelőtt már megpróbálta megrendezni a felesége halálát is.
A csaló dolgát megkönnyítette, hogy két évtized után csak nemrég tért vissza az Egyesült Államokból Indiába, ahol új lakóhelyén még csak kevesen ismerték őt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06