Koronavírus-járvány

Oltásparancsnok: a cél az, hogy Románia az év végéig elérje a nyájimmunitást

Kedden több mint 111 ezren jelentkeztek immunizációra.

2021.10.27 07:56MTI

A román hatóságok célkitűzése az, hogy az év végéig Románia elérje a koronavírus elleni nyájimmunitást, vagyis a felnőtt lakosság átoltottsága meghaladja a 70 százalékot - mutatott rá keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, a romániai oltáskampány koordinátora.

Az oltásparancsnok elmondta: eddig a teljes lakosság 33 százaléka, a beoltható (12 év feletti) lakosság csaknem 39 százaléka, illetve a 18 év feletti lakosság több mint 41 százaléka kapott a koronavírus elleni oltásból legalább egy adagot. Ezzel az átoltottságal Románia csak Bulgáriát előzi meg az Európai Unióban.

Regionális szinten továbbra is Bukarestben a legmagasabb, csaknem 60 százalékos az átoltottság, Kolozs megyében pedig 52 százalékos, míg Suceava megyében a legalacsonyabb, 24 százalékos.

Gheorghita arra alapozta a lemaradás gyors behozásával kapcsolatos derűlátását, hogy az utóbbi héten - amióta az államfő bejelentette, hogy mindenütt kötelezővé válik a védettségi igazolvány használata - háromszorosára ugrott az oltási hajlandóság, és immár országszerte hatalmas sorok várakoznak az oltópontok előtt, amelyek egész nyáron kongtak az ürességtől.

Kedden több mint 111 ezren jelentkeztek immunizációra. Az országban most először haladta meg a százezret az első adag vakcinával egy nap alatt beoltottak száma. Ha a 19 milliós Románia tartani tudja az utolsó hét oltási ütemét, amikor átlagosan több mint 80 ezerrel emelkedett naponta a beoltottak száma, akkor két hónap alatt valóban elérheti az uniós beoltottsági átlagot és a nyájimmunitást.

Az oltásparancsnok azt ígérte, hogy az év végéig minden hétvégén rendeznek oltási maratont a fővárosban és vidéken is, igyekeznek - több orvosi rendelő bevonásával, illetve a polgármesteri hivatalokba kiszállásokat szervező mobil oltópontok segítségével - felpörgetni az oltási kampányt. Az érdeklődés ugrásszerű növekedésére reagálva az elmúlt napokban több ideiglenesen bezárt oltópont újrakezdte tevékenységét, így jelenleg több mint 700 oltási központban ezérnél több oltópont működik az országban.

Romániában kedden lépte át a 6 milliót a mindkét adag vakcinával (vagy a Janssen egyetlen adagjával) beoltottak száma, és 6 millió 621 ezer ember kapott legalább egy adag, koronavírus elleni oltást. Az utóbbi héten több mint félmillióval emelkedett a beoltottak száma.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.