Koronavírus-járvány

Salvini nemzeti megbékélést szorgalmazott az olaszországi tervezett tüntetések, illetve sztrájkok kapcsán

A kikötőkben és az országúti áruszállításban dolgozók a forgalom megbénítását helyezték kilátásba a védettségi igazolás küszöbönálló bevezetése miatt.

2021.10.13 20:55MTI

Nemzeti megbékélést szorgalmazott Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője szerdán, miután a kikötőkben és az országúti áruszállításban dolgozók a forgalom megbénítását helyezték kilátásba a védettségi igazolás küszöbönálló bevezetése miatt, amit újabb kormányellenes demonstrációk és sztrájkok követhetnek.

Mario Draghi miniszterelnök több mint egy órán keresztül egyeztetett az egyik legnagyobb kormánypártnak számító Liga vezetőjével az utóbbi napokban egymás követő oltás- és kormányellenes tüntetések miatt kialakult helyzetről.

A párt közleménye szerint Matteo Salvini "a mielőbbi egység és összhang" megteremtését szorgalmazta az országban és a politikai erők között is. Sajtóértesülések szerint Salvini arra kérte Draghit, hogy "vezesse a nemzeti megbékélést".

A miniszterelnök csütörtökön a szakszervezetek képviselőit fogadja, miután a kikötőkben és a fuvarozásban dolgozók megüzenték, hogy készen állnak az ország megbénítására, ha pénteken nem engedik őket védettségi igazolás nélkül munkába állni. Október 15-én lép életbe a kormányrendelet, mely szerint az állami és a magánszektorokban dolgozók kizárólag védettségi igazolással állhatnak munkába. Védettségnek számít, ha valaki már legalább egy adag oltásban részesült, átesett a betegségen, vagy negatív teszteredményt mutat fel. A védettség nélküli dolgozókat a munkaadónak fizetés nélküli szabadságra kell küldeni.

Több ágazat sztrájkra készül. Fennakadás elsősorban az ország két legnagyobb kikötőjében, Triesztben és Genovában várható, melyek csomópontnak számítanak az európai áruforgalomban is. A trieszti kikötőben dolgozó 950 emberből 380-an egy oltást sem vettek fel, Genovában a kikötői dolgozók húsz százaléka mondott eddig nemet a vakcinára, ami 2500-3000 munkavállalót jelent.

A déli Nápoly és Gioia Tauro kikötőjében a dolgozók oltottsága sokkal magasabb, Bariban és Brindisiben eléri a kilencven százalékot.

A fuvarozók is sztrájkkal fenyegetnek, amivel megbéníthatják az országutak és autósztrádák forgalmát. Szakszervezeti adatok szerint az olaszországi utakon dolgozó fuvarozók harminc százaléka nem rendelkezik védettséggel: vannak közöttük olaszok, valamint külföldiek, többségükben kelet-európai fuvarozók, akik Olaszországban nem elfogadott vakcinával vannak beoltva. A városi tömegközlekedésben dolgozók sem vették fel mindannyian az oltást, a milánói busz-, villamos és metróvezetőknek például egynegyede nincs beoltva. A milánói taxisszövetkezetek jelezték, hogy a sofőrök majdnem kivétel nélkül beoltatták magukat, mivel az utasok kérhetik a védettségi igazolást. A taxisok azonban hozzátették, hogy az utasokat is ugyanerre kellene kötelezni.

Védettség nélkül a dolgozónak a péntek reggeli munkába állásra negatív teszteredményt kell felmutatnia, amelyet saját magának kell fizetnie. Rómában szerdán a nagyáruházakból hiányoztak az eladók, mivel a védettség nélküliek elmentek tesztelni.

Egyes érdekképviseletek ingyenes gyorstesztet sürgetnek a dolgozók számára, de azt péntekig már lehetetlen teljesíteni.

A védettségi kötelezettség 23 millió munkavállalót érint. A 12 év feletti lakosság soraiban több mint 8,5 millió azoknak a száma, akik még egy oltást sem vettek fel, többségük 30 és 60 év közötti aktív dolgozó. Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár kijelentette, az oltásra nemet mondókat a félelem motiválja. Javasolta, a félelmek eloszlatására teljesen oldják fel a korlátozásokat, és szüntessék be a szájmaszk viselését belső térben.

Luciana Lamorgese belügyminiszter a parlamentben beszélt a Rómában október 9-én tartott oltás- és kormányellenes tüntetésről, amelyen mintegy tízezren vettek részt. A demonstrációhoz csatlakozott radikális csoportok megostromolták a legnagyobb szakszervezet, a CGIL székházát, miután igent mondott a védettségi igazolás kötelezővé tételére. Lamorgese hangoztatta, hogy szélsőségesek őrizetbe vételére azért csak a tüntetés másnapján került sor, mert a demonstráció óráiban el akarták kerülni a feszültség fokozását. Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke úgy reagált, a hatóságok "szándékosan engedték az utcai összecsapásokat a társadalmi feszültség növelésére". Több ezren vonultak utcára, és többségük erőszak nélkül tüntetett - tette hozzá Meloni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.