Koronavírus-járvány

Nem engedték be a brazil elnököt egy focimeccsre, mert nincs beoltva

A politikus jelenleg Sao Paulo állam tengerpartján nyaral.

2021.10.11 09:12MTI

Jair Bolsonaro brazil elnök, aki nem oltatta be magát a koronavírus ellen, nem vehetett részt egy labdarúgó mérkőzésen, amiről vasárnap panaszkodott újságíróknak.

Az államfő a Santos és a Gremio közötti bajnoki labdarúgó-mérkőzést hagyta ki kényszerűségből. A politikus jelenleg Sao Paulo állam tengerpartján nyaral.

Azt mondta: "El akartam menni a Santos meccsére, de azt mondták, hogy (ehhez) be kell oltatnom magam. Miért? Több antitestem van, mint azoknak, akiket beoltottak" - panaszkodott. Az államfő szerint elfogadhatatlanok azok az intézkedések, amelyet az ország több államában bevezettek, és amelyek korlátozzák a belépést a nyilvános helyekre azok számára, akik nem kaptak koronavírus elleni védőoltást.

A politikus megkérdőjelezte az oltóanyagok hatékonyságát is, azzal érvelve, hogy tömeges terjesztésük és alkalmazásuk elsősorban a gyógyszeripar javát szolgálja. Bolsonaro szerint lassul a járvány terjedése, és ez annak is köszönhető, hogy az ország lakosságában kialakult a kollektív immunitás.

Brazíliában 21 575 820 fertőzöttről és 601 011 halálos áldozatról tudni a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem friss adatai szerint.

Egy nappal korábban az ország egészségügyi minisztériuma közölte, hogy készen áll arra, hogy 2022-ben 354 millió adag, az újraoltáshoz szükséges vakcinát szerezzen be.

Bolsonaro korábban már szembesült korlátozásokkal, amiért nem oltatta be magát a koronavírus ellen, amikor New Yorkba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyűlésen. Egy hagyományos brazil étterem New Yorkban a bejáratnál a járda egy részét fekete függönyökkel kerítette el, amelyek mögött asztalokat állítottak fel az államfői delegáció számára. Az amerikai metropoliszban az egészségügyi előírások megtiltják a be nem oltott emberek belépését az éttermekbe.

A koronavírus elleni oltási kampány január 18-án kezdődött Brazíliában. A hivatalos kormányzati statisztikák szerint több mint 99,3 millió embert oltottak be teljes mértékben a koronavírus ellen, és csaknem 150 millió ember kapta meg a két szükséges oltás közül az elsőt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.