Észak-Korea

Kim Dzsongun válaszlépésekkel fenyeget

Észak-Korea élesen bírálta hétfőn az ausztrál-amerikai-brit háromoldalú védelmi és biztonsági partnerséget, amelynek keretében Canberra nukleáris meghajtású tengeralattjárókat szerez be az Egyesült Államoktól.

2021.09.20 09:26MTI

Phenjan veszélyt lát saját nemzetbiztonságára a három ország AUKUS néven létrehozott új biztonsági partnerségében és közelebbről meg nem határozott válaszintézkedésekkel fenyegetett.

Az észak-koreai külügyminisztérium a KCNA állami hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó egyik tisztségviselője rendkívül veszélyesnek nevezte az AUKUS-kezdeményezést, amely szerinte fel fogja borítani az ázsiai-csendes-óceáni térség biztonsági egyensúlyát, "fegyverkezési láncreakciókat indítva el".

Az illetékes hangsúlyozta, hogy a phenjani vezetés gondosan tanulmányozza a megállapodást és megfelelő ellenintézkedéseket fog tenni, amennyiben "a lehető legkisebb hatása lenne Észak-Korea nemzetbiztonságára".

Joe Biden amerikai elnök a múlt héten jelentette be a három ország angol nevének rövidítésből AUKUS-nak elnevezett kezdeményezést. Ennek keretében Ausztrália hadiflottája legalább nyolc, nukleáris meghajtású, de hagyományos fegyverzettel ellátott tengeralattjáróval bővülne.

A kezdeményezés nyomán ugyanakkor Ausztrália felmondta a hagyományos meghajtású tengeralattjárók szállításáról Franciaországgal 2016-ban kötött szerződését, amire Párizs rendkívüli indulattal reagált és konzultációra hazarendelte nagyköveteit az Egyesült Államokból és Ausztráliából. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter a brit sajtó szerint a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy súlyos válságba került Franciaország viszonya a három szövetséges országgal.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök az indiai-csendes-óceáni térség fokozatosan romló biztonsági helyzetével indokolta a döntést, ami szakértők szerint egyértelmű utalás volt az Észak-Koreával szövetséges Kína masszív fegyverkezésére az utóbbi években.

Az észak-koreai külügyi tisztségviselő a francia panaszokra utalva azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy még a saját szövetségeseit is hátba szúrja. Hozzátette, hogy Phenjan támogatja Peking és más kormányzatok azon álláspontját, miszerint az AUKUS-kezdeményezés tönkre fogja tenni a regionális békét és biztonságot, valamint a nemzetközi fegyverkorlátozási megállapodásokat, fokozva a fegyverkezési versenyt.

"A jelen helyzet ismét megmutatta számunkra, hogy egy parányit sem engedhetünk a nemzetvédelmi képességeink távlati előrejelzéseken alapuló erősítéséből" - jelentette ki az észak-koreai külügyi tisztségviselő.

Észak-Korea szerdán vasútról indítható ballisztikusrakéta-rendszert tesztelt, azt megelőzően néhány nappal pedig olyan manőverező robotrepülőgépeket, amelyek elemzők szerint akár nukleáris robbanófejek hordozására is képesek lehetnek.

Az észak-koreai fegyverkísérletek a nemzetközi közösség éles bírálatát, illetve aggodalmát váltották ki. Washington hangsúlyozta, hogy mindez sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, és fenyegetést jelent a kommunista ország szomszédaira.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.