Ünnep

Fokozott biztonsági készültséggel várják idén a jóm kipúrt Izraelben

Az izraeli hadsereg nagy erőkkel áll készenlétben, a rendőrség is növelte erőit.

2021.09.15 11:09MTI

Fokozott biztonsági készültséggel várják idén a jóm kipúrt Izraelben - jelentette a Maárív című újság honlapja szerdán.

Az izraeli hadsereg nagy erőkkel áll készenlétben a hétfői merényletek után eszkalációtól tartva Ciszjordániában, valamint a gázai határ közelében.

A rendőrség is növelte erőit Jeruzsálemban, hogy a zsidó vallás szerda este kezdődő és csütörtök este véget érő legszentebb ünnepén, az engesztelés napján megakadályozzák autók bejutását a város főként arabok lakta keleti részéből a zsidók lakta nyugati lakónegyedekbe.

Jeruzsálemben a Siratófal előtti térnél is a szokásosnál nagyobb rendőri jelenlét lesz a szerda esti imák idején, a város rendőr-parancsnoka a határőrség és a rendőrség mellett önkéntesek bevetésével is védi a várhatóan idén is egybegyűlő sokezres tömeget.

A Gázai övezet határán is fokozott a készültség, miután az utóbbi héten három egymást követő napon is indítottak rakétákat szélsőséges iszlamisták a szomszédos izraeli civil települések ellen az övezetből.

A támadások mögött ezúttal nem a térséget uraló iszlamista Hamász terrorszervezet állt, hanem az Iszlám Dzsihád nevű, szintén iszlamista szélsőséges alakulat.

Szemben a korábbi évekkel, idén a jóm kipúr idején kellemes, vagyis viszonylag hűvös idő várható, amely megkönnyíti a böjtölést a hagyományokat betartók, és a kerékpározást a vallási törvényeket kevésbé követők számára.

Szerda délután leáll az élet az egész országban, és lezárják Izrael nemzetközi kapuját is egy napra: a Ben Gurion repülőtéren az utasforgalom 13:35 -től egészen csütörtök este 11-ig szünetel.

Jóm kipúr idején, mivel a mentőautók és a rendőrség járműveinek kivételével teljesen leáll a közlekedés az egész országban, a nem vallásos településeken a gyerekek uralják az utcákat kerékpárjaikkal és rollereikkel, szabadon hajtanak az üres úttesteken.

Az izraeli egészségügyi minisztérium felszólította a lakosságot, hogy a koronavírus-fertőzés kockázatának csökkentése érdekében idén is szabad téren - és ha lehet, maszk viselésével - tartsák az imákat.

A szabadtéri imahelyek ötven főig mentesülnek a "zöld címke" szabályai alól, vagyis oltatlan felnőttek és negatív teszt nélküli 12 év alattiak is látogathatják azokat, de a zárt terekben csakis maszkban imádkozhatnak együtt az emberek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.