Erőszak

Izrael szerint egy iráni katonai bázison dróntámadásokra készítik fel Teherán szövetségeseit

Afganisztán az Egyesült Államok kivonulása után Ganz szerint terrorcsoportok bázisaként szolgálhat, és fel kell készülni a tálib rezsim elleni fellépésre.

2021.09.12 19:13MTI

Izrael szerint egy iráni katonai bázison dróntámadásokra készítik fel Teherán szövetségeseit, hogy a légi terrorizmust elterjesszék a térségben - tudatta a Háárec című újság honlapja vasárnap.

Beni Ganz védelmi miniszter vasárnap kijelentette, hogy az Iszfahántól északra fekvő Kásán város légi bázisát Irán arra használja, hogy jemeni, iraki, szíriai és libanoni terroristákat képezzen ki az Iránban gyártott drónok bevetésére a közel-keleti térségben.

"Kásán irányítja az iráni légi terrorizmus exportját a régióban" - mondta Ganz a Tel-Avivtól északra, Herzliján lévő Reichman Egyetemen tartott konferencián, és Iránnal szembeni szankciók meghirdetésére szólította fel a 2015-ben Iránnal megkötött nemzetközi atomalku aláíróit.

"Irán fegyverfejlesztésének egyik legfontosabb része a pilóta nélküli légieszközök rendszere" - mondta Ganz. "Ez egy pontos és halálos rendszer, amely áthaladhat több ezer kilométeren. Az irániak gyártják és exportálják őket szövetségeseiknek" - tette hozzá.

Ganz arra is felhívta a figyelmet, hogy Irán látja el forrásokkal Libanonban a Hezbollah radikális síita szervezetet, és a Gázai övezetben is szaktudást és fegyvereket biztosít a fejlett rakéták arzenáljának építéséhez.

Afganisztán az Egyesült Államok kivonulása után Ganz szerint terrorcsoportok bázisaként szolgálhat, és fel kell készülni a tálib rezsim elleni fellépésre.

"Az Irán és Afganisztán elleni erőfeszítések nemcsak közel-keleti vagy arab ügyek, hanem minden olyan ország és hatalom érdekében állnak, amely meg akarja őrizni a nemzetközi játékszabályokat, beleértve Oroszországot és Kínát" - vélekedett az izraeli védelmi miniszter.

"Jelenleg sokkal jobb a Palesztin Hatósággal együttműködni és megerősíteni a palesztin gazdasággal együtt, mintsem Irán határokon belüli partnereit erősíteni"- hangoztatta Ganz, bírálva a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezetet pénzügyi források eljuttatásával támogató korábbi kormányzati politikát.

Hasonlóképpen Iránt vette célba múlt heti oroszországi látogatásán Jaír Lapid külügyminiszter is. "Mindaddig nem lesz stabilitás Szíriában vagy a tágabb Közel-Keleten, amíg Irán jelen van a térségben. Irán a világ első számú terrorexportőre" - hangsúlyozta Lapid Moszkvában.

"A világnak meg kell akadályoznia Iránt a nukleáris fegyverek megszerzésében függetlenül ennek árától. Ha ezt a világ nem teszi meg, akkor Izrael fenntartja magának a cselekvés jogát" - mondta Lapid, és kiemelte azt is, hogy Irán atomfegyverek iránti törekvése nemcsak izraeli gond, hanem az egész világ problémája.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.