Egészségügy
Súlyos hatással volt a járvány az egyéb súlyos betegségek elleni harcra
A tbc-ben és AIDS-ben szenvedő páciensek esetében elsősorban a kezelések és tesztek száma csökkent.
2021.09.08 18:12MTISúlyos hatással volt a koronavírus-járvány az egyéb súlyos betegségek elleni harcra világszerte - közölte szerdán az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelmet finanszírozó világalap (Global Fund to Fight AIDS, Tuberculosis and Malaria).
A tbc-ben és AIDS-ben szenvedő páciensek esetében elsősorban a kezelések és tesztek száma csökkent. A jelentés szerint a gyógyszereknek ellenálló tuberkulózissal kezeltek száma 2020-ban 19 százalékkal esett vissza a világalap által támogatott országokban. Az AIDS-prevenciós programokkal elért személyek száma 11 százalékkal csökkent 2019-hez képest.
Az elvégzett HIV-tesztek száma 22 százalékkal esett vissza, ami jelentős arány egy olyan betegség esetében, amelynél a sikeres kezelés érdekében fontos, hogy időben észleljék.
A malária elleni küzdelmet nem érintette olyan rosszul a Covid-19, de a maláriatesztek száma így is 4,3 százalékkal csökkent a jelentés szerint. A 2002-ben létrehozott világalap évente több mint négymilliárd dollárt gyűjt és fektet be helyi egészségügyi szakértők által indított programokba a világ 100 országában.
Idén már most 3,3 milliárd dollár gyűlt össze az AIDS, a tbc és a malária elleni programokra.
"A betegség által ránk rótt terhek ellenére a járvány megajándékozott minket annak lehetőségével, hogy egy jobb, igazságosabb és egészségesebb világot építsünk" - fogalmazott Peter Sands, az alap vezérigazgatója.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06