Közlekedés
Moszkvában másfél órán át térítésmentes az átszállás a felszíni tömegközlekedésben
Ez a megoldás napi félmillió utas számára tesz lehetővé megtakarítást.
2021.09.01 16:20MTIMoszkvában ezentúl másfél órán át térítésmentes az átszállás a felszíni tömegközlekedési eszközökön is - közölte szerdai blogbejegyzésében Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester.
A rendszert a metró és a főváros felszíni központi vasúti körgyűrűje (MCK) és az ugyancsak felszíni vasúti átmérővonalak (MCD) között korábban már bevezették, de az egyszeri viteldíj mostantól 90 percig fedezi a benzinmotoros és az elektromos buszok, valamint a villamosok közötti átszállást is. A szolgáltatás igénybe vételéhez az utasnak a feltölthető Trojka kártyáját regisztrálnia kell a moszkvai metró weboldalán vagy a Metro Moszkvi alkalmazásban.
Szobjanyin szerint ez a megoldás napi félmillió utas számára tesz lehetővé megtakarítást, ami éves szinten elérheti a 11 ezer rubelt (mintegy 44 ezer forintot) is. A polgármester úgy vélekedett, hogy a változás megnövelheti a feszíni közlekedés kihasználtságát, mert sokan eddig a hosszabb, de olcsóbb útvonalat választották.
Szobjanyin egy szerdai moszkvai tanácskozáson elmondta, hogy október 15-re a moszkvai metró összes állomásán működni fog az arcfelismerő FacePay beléptető rendszer. Ilyen kapuk egyelőre három megállóban működnek, a próbaüzemre 15 ezer önkéntes jelentkezett.
A polgármester elmondta, hogy a beléptető rendszer igénybe vételéhez a leendő utasnak a mobiltelefonjával felvételt kell készítenie magáról és azt beküldeni a közlekedési vállalatnak. A viteldíjat belépéskor a FacePay levonja az utazó bankkártyájáról vagy a Trojkájáról.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Brutális viharok országszerte - rengeteg a kár és a sérült
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06