Afgán konfliktus
Blinken: az Egyesült Államok evakuálja az amerikai nagykövetség személyzetét
Az amerikai tisztviselők azon dolgoztak, hogy a "kényes anyagok" ne jussanak a tálibok kezébe.
2021.08.16 15:26MTIAz Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
A tárcavezető úgy fogalmazott: "az intézkedés szerint az embereink elhagyják azt a területet, és a repülőtérre mennek". Blinken megerősítette azt az információt is, hogy az amerikai nagykövetség munkatársai megsemmisítettek "dokumentumokat és egyéb tárgyakat", mielőtt elmenekültek volna a nagykövetségről. "Ezt nagyon szabályosan és rendezett módon, az ott lévő amerikai erők segítségével teszik, akik szavatolják a biztonságot" - fogalmazott a külügyminiszter.
Hírügynökségi beszámolók szerint az Egyesült Államok kabuli nagykövetségének evakuálásakor amerikai katonai helikopterek szálltak fel a nagykövetség területéről, és fekete füstöt bocsátottak ki magukból Kabul felett, miközben az amerikai tisztviselők azon dolgoztak, hogy a "kényes anyagok" ne jussanak a tálibok kezébe.
Blinken védelmébe vette Joe Biden amerikai elnök azon döntését, miszerint véget vetett a közel 20 éves amerikai katonai missziónak Afganisztánban. Hozzátette, hogy Bident kötelezte a Donald Trump volt amerikai elnök által 2020-ban a tálibokkal kötött kivonulási megállapodás. Ha Biden lemondta volna a kivonulást, "visszatértünk volna a tálibokkal vívott háborúba", és kénytelenek lennénk több tízezer amerikai erőt visszavezényelni Afganisztánba - mondta Blinken.
"Egyszerűen tévedés" lenne azt gondolni, hogy az amerikai erők fenntarthatták volna az eredeti állapotokat Afganisztánban - ezt már a CNN amerikai liberális hírtelevíziónak mondta vasárnap a külügyminiszter. A tárcavezető elismerte, hogy a tálibok területfoglalása gyorsabban történt, mint gondolták. Blinken szerint az elsődleges cél, hogy minden amerikai biztonságosan elhagyja az országot.
Egy a CNN-nek nyilatkozó amerikai tisztviselő szerint az amerikai nagykövetség dolgozóinak többségét már kimenekítették a diplomáciai épületből. Egy nevét elhallgató, a kabuli repülőtéren tartózkodó forrás pedig arról számolt be, hogy kaotikus helyzet alakult ki a légikikötőben, miután a legtöbb külföldi megpróbálja elhagyni az országot. "Nagy tömegek próbálnak bejutni a repülőtérre, és az egyik részen lövöldözés tört ki" - mondta a szemtanú.
Sajtóinformációk szerint Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja korábban arra kérte a tálibokat, ne lépjenek be Kabulba, amíg az amerikai állampolgárok nem távoznak. Ezzel kapcsolatban a külügyminiszter azt mondta: az Egyesült Államok nem kért semmit a táliboktól. "Nem kértünk semmit a táliboktól. Azt mondtuk nekik, hogy ha megzavarják a személyzetünket és a kiürítési műveleteinket, akkor gyors és határozott válaszra számíthatnak."
A tálibok gyors területfoglalása miatt Washington péntekre virradóra bejelentette: háromezer katonát küld a kabuli nemzetközi repülőtérre, hogy segítsék a diplomaták és az amerikai állampolgárok evakuálását. "Komolyan vesszük a helyzetet, és ez az egyik oka annak, hogy ezeket az erőket Kabulba költöztetjük, hogy segítsünk ebben a különleges küldetésben, mert tudjuk, hogy az idő értékes árucikk" - fogalmazott pénteken John Kirby, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának szóvivője.
Kirby arról is beszámolt, hogy a Pentagon további 4500-5000 katonát küldött Katarba és Kuvaitba. Közülük ezren Katarban az amerikai hadseregnek dolgozó és a tálibok megtorlásától tartó afgánok vízumkezelését segítik majd. A 82. légideszant hadosztály 3500-4000 katonáját pedig készenléti egységként Kuvaitba telepítették, arra az esetre, ha "még több emberre lenne szükség", mint a Kabulba tartó 3000 fegyveres - tette hozzá Kirby.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06