Állati

Megbírságoltak egy turistát Hawaiin, mert megérintett egy fókát

Az emberek a felnőtt állatokat legfeljebb 15, a kölyköket nevelő anyákat pedig legfeljebb 45 méterre közelíthetik meg.

2021.07.30 11:12MTI

Megbírságoltak egy turistát a Hawaii-szigeteken, mert megérintett egy védett barátfókát.

A tiltott cselekményről videó került fel a közösségi médiára, a hatóságok ennek alapján indítottak eljárást a nászúton lévő louisianai nő ellen. A videón látható volt, amint az állat a nő után kap, amikor az megérinti.

A vizsgálatot a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) végezte, amely megállapította, hogy a nő megsértette a veszélyeztetett fajokról szóló törvényt.

A Honolulu Star-Advertiser tudósítása szerint a nászutaspár bocsánatot kért a Kauai szigetén júniusban történt incidensért, és hangsúlyozta, hogy szeretik Hawaiit, nem akartak megbántani senkit.

Hawaii északnyugati szigetein körülbelül 1100, a főszigeteken 300 hawaii barátfóka él. Egy helyi és egy szövetségi törvény is bűncselekménynek minősíti a fókák megérintését vagy zaklatását, amelyet 5 évig terjedő börtönnel és 50 ezer dollárig terjedő pénzbírsággal büntetnek.

Az emberek a felnőtt állatokat legfeljebb 15, a kölyköket nevelő anyákat pedig legfeljebb 45 méterre közelíthetik meg.

A NOAA megbüntetett 500 dollárra egy másik turistát is, mert megérintett egy pihenő barátfókát. A helyi újság szerint az az eset májusban történt Oahu szigetén.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.