Koronavírus-járvány

Ukrajnában újabb betegeknél azonosították a delta variást

Megbetegedésük előtt egy közülük Oroszországban, egy Nagy-Britanniában járt.

2021.07.26 12:32MTI

Ukrajnában újabb három betegnél azonosították a koronavírus erősen fertőző, először Indiában megjelent delta variánsát, ezúttal a nyugati országrészben lévő Lviv megyében.

A megyei kormányzói hivatal közlése szerint megbetegedésük előtt egy közülük Oroszországban, egy Nagy-Britanniában járt. Ukrajnában június végén azonosították először a delta variánst két betegnél, ezt követően Kárpátalján kettőnél és a múlt héten Kijevben háromnál. Megbetegedésük előtt mind Oroszországban jártak.

Ukrajnában az elmúlt héten kismértékben fokozatosan gyorsult a járvány terjedése, majd a hét végén jelentősen visszaesett, aminek az oka általában az, hogy a hétvégi napokon kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek.

A hivatalosan közölt hétfői adatok szerint az elmúlt napban 213-mal 2 248 663-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Pénteken még 745 új beteget azonosítottak, szombaton viszont már csak 286-ot. A halálos áldozatok száma is jelentősen csökkent: mindössze két elhunytat jegyeztek fel vasárnap, míg szombaton 12-őt, pénteken még 24-et. A járvány tavaly márciusi kitörése óta 52 849-en haltak bele a betegségbe. Eddig 2 184 365-en gyógyultak meg, az aktív betegek száma 41-gyel 11 449-re nőtt.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint a február 24. óta tartó oltási kampány alatt eddig 3 099 711-en kapták meg valamely védőoltás első, 1 712 791-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Vasárnap 49 057 embert oltottak be az országban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.