Richard Williamson "elfogadhatatlan"
Sarkozy: Williamson kijelentése megbotránkoztató és elfogadhatatlan
Nicolas Sarkozy francia elnök csütörtökön "elfogadhatatlannak" minősítette a római katolikus egyházból korábban kitagadott, majd a közelmúltban visszafogadott tradicionalista püspök, Richard Williamson holokauszttagadó kijelentését.
2009.02.06 07:26MTI "Hogy megtörténhet a XXI. században az, hogy valaki vitatni merje a gázkamrákat, a holokausztot, a zsidók mártíriumát, az elfogadhatatlan" - mondta a francia elnök a gazdasági és pénzügyi válsággal kapcsolatos intézkedésekről adott tv-interjújában egy újságírói kérdésre. Sarkozy szerint az még inkább "megbotránkoztatóbb", hogy a holokausztot egy magát papnak tartó ember vitatja.
"Őszintén szólva, nem lenne kedvem ezzel az emberrel megismerkedni" - tette hozzá.
Véleménye szerint azt, hogy az angol püspök tagadja a holokausztot, egyszerűen "hihetetlen, megbotránkoztató és elfogadhatatlan".
Belpolitikai kérdésekre válaszolva az államfő "teljes bizalmáról" biztosította külügyminiszterét. Szerdán jelent meg ugyanis az a nagy port felkavaró kötet A világ K szerint címmel, amelyben Bernard Kouchnert a köz- és magánszférában végzett tevékenysége közötti érdekellentéttel vádolta meg Pierre Péan neves tényfeltáró újságíró.
"Vannak problémái (Kouchnernak) a rendőrséggel? Az igazságszolgáltatással? Nincsenek" - mondta Sarkozy, hangsúlyozva, hogy elhiszi külügyminiszterének, hogy nem vádolható érdekellentéttel. Hozzátette, hogy nem kívánja csak azért "elengedni", mert a "kis médiarendszer beindult" ellene, és mert született egy könyv.
Sarkozy szerint külügyminisztere "egy nagyon tehetséges ember, akinek az élete önmagáért beszél". A több, mint háromszáz oldalas kötetben a szerző elsősorban azt vetette az egykori "French doctor", a Nobel-békedíjas Orvosok Határok nélkül segélyszervezet egyik orvos alapítójának szemére, hogy külügyminiszteri kinevezését megelőzően miközben egy nemzetközi egészségügyi együttműködéssel foglalkozó közhasznú társaság elnöke volt a kormány megbízásából, afrikai országok egészségügyi reformját koordináló magáncégeknél jövedelmező tanácsadói tevékenységet is folytatott.
Az érdekellentétre vonatkozó vádakat Kouchner azzal utasította vissza több interjúban és a nemzetgyűlés előtt is, hogy mindig törvényesen és átláthatóan tevékenykedett, jövedelmét bejelentette, és adózott is utána. Az újságíró azt is állította, hogy a gaboni és kongói hatóságok a 4,6 millió eurós tanulmányokért járó tartozások egy részét csak Kouchner miniszteri kinevezését követően diplomáciai nyomásra fizették ki.
Ez utóbbi állítást bizonyítani nem tudta, Kouchner pedig tagadta, hogy pozícióját kifizetetlen számlák behajtására használta volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06