Iszlám
A muszlim fiatalok szervezete az ausztriai iszlám-térkép végleges visszavonását követeli
A térkép átfogó képet ad az Ausztriában tevékenykedő muzulmán szervezetekről.
2021.06.14 13:32MTINyílt levélben követeli Ausztriában az iszlám hitközösség ifjúsági szervezete (MJÖ) a nagy vitát kiváltott, úgynevezett iszlám-térkép végleges visszavonását - tudósított hétfőn a Kurier című osztrák napilap.
A levelet, melyet neves tudósok, művészek és ellenzéki képviselők is szép számmal aláírtak, hétfőn délelőtt juttatták el a térképért felelős Politikai Iszlám Dokumentációs Központba, valamint az integrációs minisztériumba és a Bécsi Egyetemre.
Az MJÖ a legaktívabb kritikusa a világhálón is elérhető iszlám-térképnek, már feljelentést is kilátásba helyeztek. Véleményük szerint a feltüntetett 623 muzulmán intézmény mindegyikét "egyetemes gyanúba keveri" a térkép. "A weboldal veszélyezteti az Ausztriában élő muszlimok biztonságát, mindenekelőtt azonban károsan hat az össztársadalmi és szociális békére, valamint az emberek együttélésére Ausztriában" - áll a nyílt levélben. Támogatóik között szerepel mások mellett a volt szociáldemokrata köztársasági elnök, Heinz Fischer, valamint evangélikus, zsidó és katolikus ifjúsági képviseletek is.
A konzervatív néppárti Susanne Raab integrációs miniszter két hete mutatta be újságírók előtt a politikai iszlám ellen meghirdetett programot, annak keretében pedig az ország úgynevezett iszlám-térképét. A térkép átfogó képet ad az Ausztriában tevékenykedő muzulmán szervezetekről, egyesületekről, hitközségekről és az őket képviselő fontosabb személyekről, illetve irányultságuk, kapcsolataik besorolásáról, továbbá rávilágít egyes szervezetek összefonódásaira a politikai iszlám ideológiájával, szervezeteivel és hálózatával.
A tárcavezető azóta - elsősorban közösségi médiaplatformokon - több halálos fenyegetést kapott, és az Európa Tanács is felszólította Ausztriát, hogy vonja vissza a térképet.
Időközben ideiglenesen fel is függesztették az iszlám-térképet, mindazonáltal nem a támadások miatt, hanem azért, mert technikai módosításokat hajtanak végre az oldalon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06