Koronavírus-járvány
Horvátországban és Szlovéniában is stagnál a járvány
Előbbiben az átoltottságtól, utóbbiban a kéthetes fertőzésgyakoriságtól és a pozitív tesztek arányától teszik függővé a további nyitást.
2021.06.10 17:46MTIHorvátországban és Szlovéniában is stagnál a járvány, előbbiben az átoltottságtól, utóbbiban a kéthetes fertőzésgyakoriságtól és a pozitív tesztek arányától teszik függővé a további nyitást - derült ki a válságstábok csütörtöki jelentéséből.
Horvátországban az elmúlt 24 órában 184 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződöttek száma elérte a 358 845-öt. A vírus okozta Covid-19 szövődményeinek következtében heten haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8110-re emelkedett. Kórházban jelenleg 482 beteget ápolnak, közülük 48-an vannak lélegeztetőgépen.
A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 370 306-an kaptak védőoltást, közülük 616 623-nak már a második adag vakcinát is beadták. Ez felnőtt lakosság 41, illetve 18 százaléka.
Ahhoz, hogy sikerüljön a kormány terve, és június végéig beoltsák a lakosság felét, még legalább 300 ezer embernek kell megkapnia valamelyik vakcina első adagját.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő azzal kapcsolatban, hogy az országban csökkent az oltakozási hajlandóság, elmondta: az újabb enyhítések bevezetéséig június végéig be kell oltani a lakosság felét, ellenkező esetben veszélybe kerül a turisztikai szezon, ami pedig további veszteséget okoz majd a gazdaságnak.
"Ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak" - hangsúlyozta a kormányfő, majd hozzáfűzte: Horvátországot kétszer érte földrengés a járvány kezdete óta, ami annyiba kerül, mint négy járvány.
Ezek sajátos körülmények, és ezért fontos, hogy a gazdaság visszatérjen a növekedési pályára - húzta alá.
A szomszédos Szlovéniában szerdára 195 új esetet jegyeztek fel, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 255 ezret. Az elmúlt napon egyetlen beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4711-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 172-en vannak kórházban, 49-en közülük intenzív osztályon.
A valamivel több mint kétmillió lelket számláló országban védőoltást eddig 737 354-en kaptak, közülük 506 064-en már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 42,7, illetve 29,3 százaléka.
Az országban legközelebb akkor lesznek enyhítések, amikor a 14 napos fertőzésgyakorisága (incidencia) százezer főre vetítve 25 alá, a pozitív tesztek aránya pedig 4 százalék alá csökken. Ez az előbbi esetében jelenleg 154, az utóbbiéban pedig 6,4 százalék.
Szakértők szerint ezt csak augusztus elejére érhetik el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06