Jog
Elévülhetetlenné válik Romániában a szexuális erőszak, gyermekkereskedelem és kényszervallatás
Az igazságszolgáltatás gyakran túl későn értesül ezekről a súlyos bűncselekményekről, amikor már elévültek.
2021.06.03 15:57MTIEgyhangúlag elfogadta a bukaresti képviselőház csütörtökön a büntető törvénykönyv módosítását, amely az elévülhetetlen bűncselekmények közé sorolja a szexuális erőszakot, a kerítés bűncselekményét, az emberkereskedelmet, a gyermekkereskedelmet, a rabszolgatartást és a kényszervallatást.
A kihirdetésre váró jogszabály súlyosbította a gyermekpornográfia büntetését és hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetést vezet be azok ellen is, akik nem tesznek azonnal feljelentést a tudomásukra jutott, kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekről, gyermekkereskedelemről vagy a gyerekek rabszolgaságra kényszerítéséről.
A törvénymódosítás indoklása szerint a kiskorúak elleni szexuális erőszak, a gyermekkereskedelem és a tervezetben szereplő többi bűncselekmény esetében a tettesek felelősségre vonását gyakorta hátráltatja vagy ellehetetleníti az, hogy az áldozat sokszor évekig nem mer feljelentést tenni, esetleg csak felnőtt korában tudatosítja, hogy bűncselekmény áldozata volt.
Az igazságszolgáltatás gyakran túl későn értesül ezekről a súlyos bűncselekményekről, amikor már elévültek.
Ami a kényszervallatást illeti, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) írta elő egy Romániát elmarasztaló ítéletében, hogy az ilyen esetekben is tegye lehetővé a felelősségre vonást, a bűncselekmény óta eltelt időtől függetlenül.
Alina Gorghiu liberális szenátor, a kezdeményezők egyike a szavazás utáni nyilatkozatában rámutatott: a törvénymódosítás kihirdetése után többé nem fordulhatnak elő a "Tandarei-ügyhöz" hasonló esetek.
Romániában 2019 decemberében tízévi pereskedés után a bűncselekmények elévülése miatt jogerősen felmentették azt a 24 romániai vádlottat, akit kiskorúak Nagy-Britanniába csempészése és bűnözésre kényszerítése miatt állítottak bíróság elé.
A Tandarei-ügyet 2011-ben a brit hatóságok az Európai Parlamentben is bemutatták, s egyebek mellet erre hivatkozva fogadott el az EU új irányelvet a kiskorúak kizsákmányolásáról, amely a kényszermunka, illetve a rabszolgaság kategóriájába sorolja a gyermekek koldulásra vagy lopásra kényszerítését.
Románia a legfontosabb kiindulási pontnak számít az Európai Unióban az emberkereskedelemmel foglalkozó bűnszövetkezetek számára, az országot pedig az amerikai külügyminisztérium tavalyi emberi jogi jelentése is elmarasztalta, amiért nem tesz többet a szexuális kizsákmányolás és rabszolgaság megfékezése érdekében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


