Bűnügy
Már több mint 10 éve is kollégái megöléséről beszélt, most meg is tette
A férfi tüzet nyitott kollégáira, majd amikor a rendőrök kiérkeztek, magával is végzett.
2021.05.28 08:26MTIMár több mint tíz évvel ezelőtt volt feleségének is arról beszélt Samuel Cassidy, a San José-i lövöldözés elkövetője, hogy megölné a kollégáit - jelentette csütörtökön az amerikai sajtó.
"Soha nem hittem neki, és soha nem is történt meg. Mostanáig." - mondta csütörtökön az AP hírügynökségnek Cecilia Nelms, az elkövető volt felesége. Nelms arról is beszélt, hogy volt férje - akivel körülbelül 10 évig voltak házasok, és 2005-ben váltak el - "sokszor dühösen jött haza a munkából, mert tisztességtelen feladatokat kapott".
Szerda reggel a kaliforniai San José egyik vasúti pályaudvara közelében Cassidy, a Santa Clara-i Közlekedési Hatóság (VTA) munkatársa tüzet nyitott kollégáira, majd amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, magával is végzett. A lövöldözésnek az első rendőrségi jelentések szerint nyolc halálos áldozata volt, majd szerdán este a hatóságok bejelentették, hogy a 49 éves Alex Ward Fritch, akit kritikus állapotban szállítottak kórházba, szintén belehalt sérüléseibe. A 29 és 63 év közötti áldozatok mindannyian a VTA alkalmazottai voltak.
"A lövöldöző előre megfontoltan és gyorsan cselekedett. Tudta, hol lesznek az alkalmazottak."- mondta Laurie Smith, a Santa Clara megyei seriff, az NBC amerikai televíziónak csütörtökön. Smith arról is beszámolt, hogy az 57 éves elkövetőnek két félautomata kézifegyvere és 11 töltött tárja volt, valamint egy, a szállítmányozási vállalat udvarában található szekrényben robbanóeszközök készítéséhez szükséges alkatrészeket is találtak.
A hatóságok egy közeli háztűz ügyében is nyomoznak, amely közvetlenül a lövöldözés előtt keletkezett - közölte Russell Davis seriffhelyettes. A nyilvántartások szerint a kétszintes ház Cassidy tulajdona volt. A fegyveres valószínűleg "beállított valamilyen eszközt, amely egy bizonyos időpontban aktiválódik. Az egész valószínűleg egybeesett a lövöldözéssel" - mondta a seriff.
Joe Biden elnök szerdán elrendelte, hogy engedjék félárbócra az amerikai lobogót, és felszólította a kongresszust, hogy hozzanak jogszabályokat a fegyveres erőszak visszaszorítására. "Minden golyó által kioltott élet lyukat üt nemzetünk lelkén. Többet tehetünk, és többet is kell tennünk "- fogalmazott Biden közleményében.
A bostoni Northeastern University (Északkeleti Egyetem), a USA Today című amerikai napilap és az AP hírügynökség adatai szerint a szerdai volt a 15., legalább négy áldozatot követelő tömeggyilkosság idén az Egyesült Államokban. A kaliforniai Santa Clara megyében ez volt a második, több áldozatot követelő lövöldözés az elmúlt két évben. 2019-ben egy fegyveres egy népszerű fesztiválon nyitott tüzet, három ember halálát okozta, majd magával is végzett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06