Koronavírus-járvány
Ausztria szerdától enyhít a beutazási korlátozásokon
Az országokat három csoportba sorolták.
2021.05.19 06:58MTIAusztria szerdától enyhít a koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási korlátozásokon, és a karanténkötelezettség helyett elfogadnak minden olyan hivatalos igazolást, amely bizonyítja, hogy a beutazni szándékozót már beoltották vagy átesett a koronavírusos fertőzésen. Ezek hiányában továbbra is egy negatív teszt a belépés feltétele - derült ki keddi bécsi bejelentésekből.
Az országokat három csoportba sorolták. Az első csoportba azok az országok tartoznak - Európa legtöbb állama, köztük Magyarország is -, amelyekben alacsony a 7 napra és százezer lakosra vetített megbetegedési ráta. Ezekből az országokból már turisztikai céllal is be lehet utazni Ausztriába, a belépés feltétele egy angol vagy német nyelven kiállított igazolás arról, hogy az illetőt már beoltották, vagy átesett a betegségen. Amennyiben ilyen papírral nem rendelkezik a beutazni szándékozó, egy negatív koronavírusteszt is elegendő a belépéshez, mely PCR-teszt esetén nem lehet régebbi, mint 72, antigén teszt esetén pedig 48 óra.
A második csoportba azok az országok tartoznak, amelyeket Ausztria jelenleg a járványügyi mutatók szerint még magas kockázatúnak sorolt be. Ezek: Horvátország, Litvánia, Hollandia, Svédország és Ciprus. Az ezekből az országokból érkezőknek - amennyiben nem rendelkeznek oltási igazolvánnyal vagy korábbi koronavírus-betegségüket igazoló papírral - negatív teszt ellenére is karanténba kell vonulniuk, és csak a karantén ötödik napján teszteltethetik magukat.
A harmadik csoportba az úgynevezett "vírusmutációs területté" nyilvánított országok - India, Brazília és a Dél-Afrikai Köztársaság - tartoznak. A belépés feltétele egy negatív PCR-teszt, melyre a beoltottaknak és a gyógyultaknak is szükségük van, és a karanténkötelezettség is életben marad. Az ezekre az országokra érvényes, április 29-e óta tartó beutazási tilalmat a légi forgalomban június 6-áig meghosszabbították.
Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy minden olyan oltás tényét igazoló papír feljogosít a belépésre, mely az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), illetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által már engedélyezett vakcinával történt. Ezek szerint a Szputnyik V vakcinával beoltottak oltási igazolványa nem érvényes Ausztriában, míg a Sinopharm vakcinát kapók igazolása igen, hiszen míg az oroszt nem, a kínai oltóanyagot a WHO már jóváhagyta. Az osztrák egészségügyi minisztérium honlapjáról letölthető rendelet viszont nem tartalmaz semmiféle utalást az oltóanyag származási helyére vonatkozóan.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06