Koronavírus-járvány
Három francia rendőr megsérült, amikor megszakított egy illegális bulit Korzika szigetén
A bulizók semmilyen egészségvédelmi intézkedést nem tartottak be, ráadásul olyan helyen tartózkodtak, amely a tűzvédelmi szempontból is kockázatos volt, mivel a vészkijáratokat belülről elbarikádozták.
2021.04.09 18:27MTIMegszakított a francia rendőrség péntekre virradóra egy illegális bulit Korzika szigetén, ahol mintegy százan gyűltek össze az egyik éjszakai szórakozóhelyen Bastia városában. Az intézkedés közben három rendőr megsérült - közölték a helyi hatóságok.
"Két embert őrizetbe vettek, az egyiket közhivatalt ellátó személy elleni erőszak, egy másikat, az illegális buli szervezőjét, pedig mások élete veszélyeztetésének gyanúja miatt" - olvasható Arnaud Viornery bastiai ügyész közleményében.
A helyi prefektus megerősítette, hogy éjjel 1 órakor a bastiai Toga-kikötőben a rendőrség közbelépett az egyik éjszakai szórakozóhelyen, amely illegálisan kinyitott, és ahol mintegy százan voltak jelen.
Az ügyész tájékoztatása szerint a bulizók semmilyen egészségvédelmi intézkedést nem tartottak be. Ráadásul olyan helyen tartózkodtak, amely a tűzvédelmi szempontból is kockázatos volt, mivel a vészkijáratokat belülről elbarikádozták.
A helyszínre érkező rendőröket a résztvevők közül többen megdobálták és megtámadták a prefektúra szerint, amely a "leghatározottabban elítélte a felelőtlen és súlyos magatartást".
A három rendőr két, három, illetve öt napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, az egyiküket megütötték.
A járványügyi korlátozások részeként az éttermek, bárok és a szórakozóhelyek október vége óta zárva tartanak, a gyülekezés hat főig engedélyezett, és az otthonokban szervezett családi és baráti étkezésekhez is hat fős korlátozást ajánlanak a hatóságok Franciaországban.
A címlapfotó illusztráció.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06