Koronavírus-járvány
Ügyészi vizsgálat indult egy maszk és védőtávolság nélküli húsvéti mise miatt Párizsban
A párizsi érsekség minden papot arra kért, hogy legyen feddhetetlen az egészségügyi előírásokat illetően.
2021.04.06 20:28MTIEmberéletek veszélyeztetésének gyanúja miatt eljárást indított kedden a párizsi ügyészség egy párizsi templomban tartott húsvéti mise miatt, amelyen sem a papok, sem a hívek nem viseltek maszkot.
A vádhatóság a vizsgálatot a Le Parisien című napilap internetes oldalán közzétett felvétel alapján indította el, amely szombat délután a párizsi Saint-Eugene-Sainte-Cécile templom mintegy négyórás hagyományos szertartásán készült.
A felvételen maszkot nem viselő, egymás mellett szorosan álló papok közvetlenül a hívek szájába teszik az ostyát. A templomban a többségében idősebb korú hívek is szorosan egymás mellett láthatók.
"Elképedve tapasztaltuk, hogy a távolságtartás és a maszkviselés alapvető szabályait nem tartották be, és elhatárolódunk a nehéz egészségügyi helyzetben minden nem megfelelő viselkedéstől" - mondta az AFP hírügynökségnek Karine Dalle, az egyházkerület kommunikációs felelőse. "Sajnos a felvételek egyértelműek. Nagyon sok embert látunk maszk és a védőtávolság betartása nélkül. Kategorikusan elítéljük" - tette hozzá.
Az egyház kommunikációs felelőse elmondta: a témát természetesen az egyházon belül is meg fogják vitatni, miután a párizsi plébániák jelentős többsége hónapok óta betartja az egészségügyi előírásokat. Kiemelte, hogy az érintett plébánia szerint a hatszáz férőhelyes templomban 280-an voltak szombat délután.
A párizsi érsekség minden papot arra kért, hogy legyen feddhetetlen az egészségügyi előírásokat illetően. A maszkviselés 11 éves kortól kötelező a templomokban, s a hívek, illetve a családok között legalább két széket üresen kell hagyni - emlékeztetett a kommunikációs felelős.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06